Nálunk mindig történik valami

Iskola a város szélén

Én mindig mondtam, hogy csak egészség legyen 1.

Aztán mégsem hallgattam magamra

2018. július 15. - juhaszmi

Csepp, csepp, csepp... Mr Shepherd nézte ahogy folyamatosan csepeg az infúzió a szűrőbe onnan a vékony csövön a branülbe, hogy szétáradjon a vénán keresztül az egész testében az ismeretlen folyadék. Nem érez semmi, mint ahogy pénteken se érzett semmilyen különöset amikor a háziorvos telefonon berendelte, mert rosszak lettek a laboreredményei. Délután már ő is kikérte a leletet, és laikus szemmel is látta hogy gáz van. Guglizott, és felkészült a legrosszabbra. Hétfőn már nagyon fáradt volt, a színe a szürke és a sárga között ingadozott. Még végighallgatta a tanév utolsó feladatait, de csak testileg volt jelen. Tudta neki sokkal fontosabb feladata lesz, mint hogy ki fogja rendbe tenni a szertárat, hogy megint pedagógus menü lesz a tanévzáró értekezlet után a klasszikus töltött csirkecomb, petrezselymes burgonya, és koviubi. Miért pont ebben változtatnánk. A többségnek jó ez is, mint a többi langyos dagonya.
Már csak azon gondolkodott, hogy megcsinált-e mindent, mert nem szerette az elvarratlan szálakat, de aztán már ezen sem. Nem érdekelte tudta, hogy majd minden megoldódik nélküle is.
A rendelési idő előtt fél órával már a váróban ült. Tíz perc séta a sulitól, de kiverte a víz és kimerülten rogyott le a padra. Második volt. Dr Fiddler szokás szerint késett, de amint meglátta azonnal behívta. Míg a blézerjét vetette már elkezdte mondani:
- Nagyon rossz lett a laborja azért hívtuk.
- Tudom olvastam. 
- Azonnal el kell mennie szakorvoshoz. Már írjuk is a beutalót. 27-én szabira megyek, addigra biztos akarok lenni abban, hogy jó helyen van. Ez nem tréfa, azonnal mennie kell.
- Doktornő ma délután van biziosztás azt még megcsinálhatom? Holnap reggel megyek. 
Mrs Fiddler arcán halvány mosoly jelent meg. 
- Na jó a bizonyítványokat meg szétoszthatja. 
Másnap reggel már a kórház betegirányítójánál húzott sorszámot. Ott tudta meg hogy az nem úgy működik, hogy csak odamegyünk kivárjuk a sorsunkat, aztán megvizsgálnak. Nem-nem. Időpontot kérünk, és majd akkor. Megkapta a telefonszámot, és amikor kijött ott állt a kezében a cetlivel, és azon gondolkodott mitévő legyen. Mrs Fiddler a lelkére kötötte, hogy ne hagyja magát lerázni. Elkezdődött a versenyfutás az idővel, három hét óta csak időpontok egyeztetés folyik, most már történnie is kell valaminek. Felliftezett a hematológiai rendelés emeletére, megkereslek a szakrendelőt. Szerencséje volt, mert hetente csak egy rendelés volt az is éppen aznap, igaz csak 11 órától. Hazamentem, de már fél 11-kor újra ott ült. Kinyomozta hogy ő a második. Fél kettőig semmi sem történt. Egyszer csak megszólalt az idős néni mellette:
- Na végre! Éppen ideje volt. Megjött a főorvos asszony! 
Mr Shepherd felnézett. Egy középkorú kicsit bicegő nőt látott közeledni királykék nadrágban, és egy kanárisárga legalább két számmal nagyobb pólóban. Az egyik köpenyzsebe annyira meg volt pakolva, hogy féloldalasan lógott rajta. Az egyik keze tele volt kartonokkal, a másikban a telefont szorította a füléhez. Útközben még bement egy irodába ahonnan csak fél óra múlva került elő. Mintegy három órás késéssel megkezdődött a rendelés. Az idős bácsi botjára támaszkodva már ott toporgott az ajtóban, de főorvos asszony leintette, várjon még szólítani fogja. A bácsi reggel 8 óta ült a váróban, és előtte másfél órát vonatkozott. Újabb negyed óra. 
Mr Shepherd három előtt került sorra. 
- Mondja a nevét! De hiszen magának nincs is időpontja. 
Mr Shepherd belekezdett: a háziorvos..., a laborlelet..., nagyon sürgős... 
- Na mutassa azt a leletet majd én eldöntöm mennyire sürgős. 
Rápillantott, összevonta a szemöldökét, kicsit olvasgatta még majd csak annyit mondott :
- Ez tényleg sürgős. Vetkőzzön le derékig és feküdjön az ágyra.
Egy kis hallgatózás, nyomkodás majd vissza a számítógéphez. 
- Akkor most felveszem az osztályra. 
- Mikortól? 
- Mostantól. 
- De én nem úgy készültem. 
- Én sem. Telefonáljon haza. 
Majd vadul elkezdte püfölni a billentyűzetet,és időnként kérdezett:
- Volt-e már....? Nem. Érzékeny-e...? Nem. Kapott-e már...? Nem. Beleegyezik-e...? Igen. 
Aztán elkezd nyomtatni, pecsételni, aláírni, telefonálni, és a kezébe nyomott egy halom papírt. 
- Mehet fel az osztályra. 
- Az hol van? 
- G épület 5.emelet. 
- Hogy jutok oda? 
- Itt kimegy, aztán lifttel le, ott fel a magas földszintre, aztán egyenesen, majd balra, aztán hosszú folyosó végén lift és fel az ötödikre, ott megint balra. 
A váróban már ott volt a felesége, gyorsan beszámolt és megindultak. Már az első balránál eltévedtek, de minden fehér köpenyes segítőkész volt, végül odataláltak. Egy fiatal orvos Dr Poppy fogadta őket. Bemutatkozott, megmutatta a kórtermet, és azt mondja mindjárt jön. A szobában két ágy már foglalt, mindketten sziesztáznak. Valóban nemsokára megjelent és részletesen, türelmesen elmondta milyen vizsgálatok várhatók. Minden kérdésre felelt, megnyugtató volt a hangja. A felesége megindult haza összecsomagolni. Bejött a nővérke, ő is bemutatkozott. Újra csomó kérdés, majd azt mondja most most megszúrja, és kap egy branült. Amikor megvolt megkérdezte van-e valami kérdés, óhaj. Mr Shepherd kicsit bátortalanul megkérdezte ha esetleg rágyújtana lemehet-e. A nővérke cinkosan összekacsintott Mr Alexanderrel az egyik szobatársával:
- Mint tudjuk a dohányzás káros az egészségre, igaz Mr Alexander? 
Mr Alexander sűrűn bólogatott. 
- De ha mégis úgy érzi, hogy ellenállhatatlan a vágy akkor odamegy ahhoz az ajtóhoz ahol piros betűkkel írja hogy Tilos a dohányzás, azon kimegy a lépcsőházba, ott talál egy hamutálat. Jöjjön megmutatom. 
Útközben még elmondta hogy nem lehet szellőztetni, mert a kórház egy katonai objektum és a parancsnok igazgató leszereltette az összes kilincset az ablakokról, hogy ne menjen feleslegesen a klíma. De ők eldugtak egy kilincset és ha a betegek kérik akkor időnként szellőztetni is szoktak. Mr Shepherd megállapított, hogy nem is olyan rossz helyre került. És valóban. Nem volt bűz, fertőtlenítő szag, minden kórteremben wc, zuhanyzó, az is tiszta. Az ajtók előtt kézfertőtlenítő a falakon. A betegek megmaradtak embernek, senki se ketteske, hármaska, mindenkinek a neve ki volt tűzve a feje fölé. A kaját automata robotok hozzák fel az emeletre saját liftjeiken. Ők is viszik az összekészített hulladékot. Mr Shepherd amikor ezt elmesélte fiainak, azt mondták mindketten hogy hallucinált, biztos valamelyik gyógyszernek a mellékhatása. A kórtermekben nem volt hideg, de nyoma se volt a kinti kánikulának. Eljött az este, és már korán mély álomtalan bódulatba szenderült. 
...... 
Csepp, csepp, csepp.... 
Hallgatózok hogy van-e hangja a gyógyszernek. De nem hallani semmi sem. Csak azt látni, hogy az átlátszó folyadék cseppenként bekúszik az erembe, és onnan megkezdi az útját és remélhetőleg célba ér, és ott kifejti a hatását. Amíg szinte megbabonázva nézem a monoton csepegést azon gondolkodom hogy a testem hagyott-e cserben, vagy én őt. 
Az elme, a hit meg tudja-e állítani, vagy legalább lassítani az elmúlást. Valahogy korán jött. Még csak az idén leszek 55. Gyerekként azt gondoltam, hogy ez egy matuzsálemi kor. Most inkább azt, hogy a bakelit lemez B oldalának 2-3 száma. Talán még ott is lehet egy slágergyanús dal. 
Az biztos, hogy nem vigyáztam a testemre, mint annyi minden másra sem. Nem bántottam, sanyargattam, de gátlástalanul elvettem tőle azt, amire úgy gondoltam, hogy szükségem van. És nem voltam hálás érte ha kiszolgált. Megtettem újra és újra, évek hosszú során. Most is inkább lelkiismeret furdalást érzek, mint félelmet, noha eléggé riasztó, ami körülöttem történik. 
Meg voltam győződve, hogy ez csak kimerültség. A rengeteg helyettesítés, a heti 36 óra. El fog múlni, csak pihennem kell, de mindjárt itt a tanév vége, és akkor rendbe jön minden. Sok minden történt az utóbbi időben, ami megviselt lelkileg is, de már úgy éreztem kifelé tartok a gödörből. Csak most jöttem rá, hogy egy időzített bomba ketyegett bennem, amely fokozatosan mart, roncsolt. Nem hallottam meg, vagy inkább nem akartam meghallani a segélykiáltását, pedig figyelmeztetett. Mással voltam elfoglalva, amiről azt hittem fontosak. Munka, önmegvalósítás, elvek, eszmék, rágódás a múlt hibáin, nagy tervek szövögetése... Csupa talmi dolog, Csak a legfontosabb dologról feledkeztem meg. Magamról.

..........

Mr Shepherd másnap korán ébredt. Éppen csak megtört a sötétség, a szürkületben előtűnt a fehér kórterem sivár berendezése. A szomszéd ágyon halk monoton duruzsolás hallatszott. Mr John zsebrádiója szólt a párnán a füle mellett, de békésen aludt közben. Álmában valószínűleg elmozdult az állomáskereső, mert időnként csak sustorgó hangot lehetett hallani. Mr Alexander a szemközti ágyon békésen szuszogott. Kiment a mosdóba. Amikor visszajött megállt az ágy szélén és kinézett az ablakon. A város fényei mögött már kirajzolódott a budai hegyek körvonalai is. Újra lefeküdt, és valószínűleg el is aludt, mert arra riadt, hogy az éjszakás nővér áll az ágya lázmérővel, és három ampullával. Megkezdődött a nap, lázmérés, vérvétel. Mivel láza is volt még reggeli előtt megkapta az első gyógyszerét is.
Mr Shepherd felöltözött, és kiment a folyosóra. A nővérpultban az éjszakás nővérek nyúzott arccal,egy-egy ásítást elnyomva a számítógép monitorjára meredtek, és időnként gépeltek valamit. Csendben megállt a pult előtt, és várt. Nem akarta őket megzavarni. Az egyikük ránézett álmos tekintettel, de mosolyogva kérdezte meg:
- Baj van? Segíthetek?
- Csak azt szeretném megkérdezni, hogy lemehetek-e kávét inni, és egy cigit elszívni?
- Ó, hát persze. Menjen csak nyugodtan.
Ahogy a lift leért az ötödikről az üres aula fogadta. Csend volt. A papucsa klaffogása visszhangozva pattantak le az üres falakról. Az egyik széken egy terepruhába öltözött őrkatona bóbiskolt. A kijáratnál bedobta a pénzt az automatába. A csendben szinte mennydörgésszerűen kel életre a gép, és néhány másodperc múlva már ott a kezében a gőzölgő fekete. Kisétált az utcára, és megcsapta a hűvös levegő. A város még aludt. Az utca szinte üresnek tűnt, csak egy-egy autó gördült el lassan méltóságteljesen előtte. Az első cigarettától szokás szerint köhögőrohamot kapott, de végigszívta. Mire visszaért a kórterembe a szobatársai már ébren voltak. Mr Alexander élvezettel cukkolta Mr Johnt, aki láthatóan nyűgösen ébredt. Hamarosan megjelent a nappalos nővér is. Egy középkorú, kissé molett hölgy, egy katonai rangjelzéssel a fehér köpeny vállán. Kissé bizarrul hatott így. Kedves volt, de nagyon határozott. Lázat mért, vért vett, gyógyszert osztott. Mr Shepherd meglepődve állapította meg, hogy a tegnap esti két fajta orvosság mellé kapott még hetet. Ez már egy komplett reggeli. Mr John tovább nyafogott a nővérnek is, de ő gyorsan leállította, hogy hagyja abba a rinyálást, és feküdjön vissza, majd a vizit után jön. És valóban nemsokára jöttek is. Mr Shepherd éppen mosdóban volt, amikor kilépett már tele volt a szoba fehér köpenyesekkel. Csendben bekucorodott az ágyába, és várt. A magas, ősz hajú orvosnak referáltak, aki a szoba közepén állt. Valószínűleg élet és halál ura lehetett az osztályon, mert mindenki haptákban állt. Dr Poppy elmondta, hogy miért van benn, mit csináltak eddig, és mi a mai terv. A fődoki Mr Shepherd felé fordult, és megjegyezte:
- Igen látom milyen sápadt. Jól érzi magát?
- Igen.
Közben arra gondolt, hogy bagoly mondja verébnek. Az orvos is olyan sápadt volt, hogy szinte egybeolvadt a színe a köpenyével.
A vizit után a szokásos csevej indult. Az orvosok, nővérek kibeszélése.Melyik jó, melyik kevésbé, sztorizgatás.  Mr Shepherd inkább kiment a szuper titkos helyre a hátsó lépcsőházba dohányozni. Mire visszaért a másik nappalos nővér várta az ágyánál.
- Akkor most megyünk a vizsgálatra. Tudja hogy mi lesz igaz?
Mr Shepherd a sok információt, még nem tudta kellően rendszerezni, így hogy ne tűnjön nagyon balgának inkább igennel válaszolt. 
Egy vizsgálóba mentek, ahol már Mr Poppy várt rá. Már az ajtóban elkezdett kérdezni:
- Érzékeny-e,... Belegyezik-e... Aláírta-e? Feküdjön az ágyra! Mindent mondani fogok, hogy mit csinálok, hogy fel tudjon készülni. Tolja le egy kicsit a nadrágját, forduljon a fal felé, húzza fel a bal térdét amennyire tudja.
Mr Shepherd megadóan követett minden utasítást. Miközben a fehér csempét bámulta a falon valami hideget érzett a derekánál.
- Nem kell megijedni, ez csak a beetetés, most fertőtlenítem a szúrás helyét. Mindjárt kapja a Lidocain injekciót. Aztán nem fog érezni semmit, míg el nem érünk a csontig, az kellemetlen lesz.
A szúrást nem is érezte, majd hallotta ahogy kimegy a vizsgálóból. Mr Shepherd felhúzott térddel a falat bámulva felkészült a legrosszabbra. A nővér a szobában szöszmötölt, majd odalépett hozzá. A vállára tette a kezét és megkérdezte:
- Nem fázik? Lejjebb vehetem a klímát, de ez az a vizsgálat amibe a beteg és az orvos egyaránt beleizzad. 
Nem volt túl biztató. Nemsokára visszajött Dr Poppy, és nekikezdett.
- Most megszúrom, érez valamit?
- Nem.
- Akkor jó. Most veszünk egy ampulla gerincfolyadékot, ez nem fog fájni.
Valóban Mr Shepherd nem érzett semmit.
- Most megyünk tovább, és belefúrok a csontba, és abból kitörök egy darabot. 
Ettől összeugrott a gyomra. Érezte ahogy a valami a csontjába hatol, és igyekezett a fájdalom ellenére is mozdulatlan maradni. A nővér ismét megfogta vállát, hogy ne mozogjon.
- Jó benn vagyunk. Most megmozgatom, hogy kitörjön egy csonthenger, és már készen is vagyunk. 
Mr Shepherd csak annyit érzett, hogy a csípőjére teszi kezét, majd néhányszor az ágyhoz nyomja, és a fájdalmat.
- Na kész is vagyunk. Most leragasztjuk a sebet, 24 órán át nem érheti víz. Estére nincs pancsi. Hogy érzi magát?
- Most már jól...
Mr Shepherdben felébredt a gyerekes kíváncsiság, megkérte Dr Poppyt, hogy mutassa meg mivel csinálta a biopsiát. A doki készségesen megmutatta a T alakú szerszámot, és el is magyarázta hogyan működik, sőt még a csonthengert is ami egy fiolában valamilyen átlátszó folyadékban úszkált. Furcsa érzés volt látni. Nem sok ideje maradt gondolkodni, mert már jött is a katonanővér egy tálcányi infúzióval. Először Mr Alexander jött, majd Mr John. Ahogy elkezdett folyni neki az infúzió kiderült, hogy nem jól szúrták be neki a branült, Egyből elkezdett sápítozni, hogy ő milyen szerencsétlen, és kérte, hogy valamelyik másik nővér szúrja meg. Ezen annyira felkapta a vizet a nővér, hogy leteremtette a sárgaföldig:
- Hát hogy gondolja Mr John? Én se válogatok a postán, hogy melyik ügyintézőhöz megyek. Én vagyok az osztályos nővér, én fogom megszúrni. Tetszik nem tetszik így lesz.
- Lehetne inkább a másik karomba?
- Odaszúrom ahová én akarom. Nem kívánságműsor ez.
Aztán került sorra Mr Shepherd. Meg se mert szólalni. Ekkor állított be Dr Poppy egy infúziós állvánnyal, amin két tasak lógott valamilyen vörös folyadékkal. Megállt az ágya mellett, és hangosan elkezdte olvasni a kézírást a zacskóról.
- Michael Shepherd. AB pozítív.
Ekkor döbbent rá, hogy vért fog kapni. Valamit mondott az első alkalommal is Dr Poppy, de ekkor nem fogta fel igazán, hogy vérátömlesztést fog kapni. Egy pillanatra átvillant rajta, hogy ezt vajon hogy fogják csinálni. Valahogy úgy képzelte,hogy egyik karján befolyik a vér, a másikon meg ki. Mint egy olajcsere a tízezer kilométeres szervizen. Az állványon egy bordás henger volt, aminek a zsinórját bedugta a konnektorba, majd kiment. Ekkor lépett hozzá a nővér. Bedugta a műanyag csövet a zacskóba. A vér lassan megtöltötte a csövet, amit rátekert a bordás hengerre.  A cső mások végét pedig a branülbe dugta.
- Na most kap egy kis friss vért, hogy helyre hozzuk a színét. Csengessen, ha lefolyt.
.........
Fura érzés volt, ahogy azt láttam, hogy egy idegen ember vére keveredik az enyémmel. Ki lehetett a véradó? Férfi? Nő? Fiatal vagy öreg? Ugyanolyan leszek ezután is mint előtte? 
Bármennyire is igyekeztem elfojtani a negatív gondolatokat, de azért megfordult a fejemben, hogy lehet hogy közel a vég. Félelmet egyáltalán nem éreztem, de azért csináltam egy számvetést a múltról, és a jövőről. Akkor csak annyit éreztem ha ennyi volt, akkor ennyi volt. Mindaddig amíg meg nem jött a család látogatni. Habár próbálták titkolni nagyon aggódtak, féltettek. A feleségem tartotta magát, de már annyira ismerem, hogy tudjam, hogy félt. A legjobban a fiaimon döbbentem meg. Nagyon meg voltak ijedve. Már amikor telefonon beszéltünk akkor is halottam, éreztem, hogy nagyon mélyen érintette őket, hogy itt vagyok. Hiszen sohasem láttak még igazán betegen, most pedig itt fekszek az ágyon, és csepeg belém az infúzió. Tudatosult bennük, hogy akár el is veszíthetnek. Ahogy körbeültek hárman, és a szemükbe néztem átbillentem a közönyön, a beletörődésen, és tudtam hogy minden erőmmel harcolnom kell, és mindent meg kell tenni a gyógyulásért.

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért amit megszelídítettél."

A bejegyzés trackback címe:

https://iskolaavarosszelen.blog.hu/api/trackback/id/tr8014077243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.