A tanévkezdés sohasem a legnyugodtabb időszak egy iskola életében. Rengeteg dolgot kell elintézni augusztus végén, hogy többé-kevésbé zökkenőmentesen induljon a szeptember. Idegborzoló időszak ez akkor is ha úgy általában jól mennek a dolgok. A dolgok azonban évről-évre nem hogy jobban, hanem egyre kaotikusabban mennek.
Túl vagyunk néhány botrányosra sikeredett igazgatóválasztáson, ahol az oktatáspolitika szembe ment a többség akaratával.
Megérkeztek az iskolába az egyentankönyvek, amelyek Rétvári Bence az EMMI államtitkára szerint növelik a esélyegyenlőséget. Az oktatáspolitika ismét szembement a szakma véleményével. Sehogy sem tudják elfogadni  a tényt, hogy nem minden gyerek egyforma. Még csak véletlenül sem adnák meg azt a minimális szabadságot, hogy a pedagógus eldönthesse, hogy az adott tanulócsoportnak melyik tankönyv lenne a legmegfelelőbb. Tovább borzolja a kedélyeket, a hír amely szerint  jövőre már csak állami, és egyházi tankönyvekből lehet választani.
A tantárgyfelosztás, és órarend készítésnél egyértelmű lesz, hogy a saját szemünknek kell hinni, nem pedig Hajnal Gabriellának a KK elnökének. Kiderül, hogy mégiscsak van pedagógus hiány. Most szembesülnek a kollégák, hogy legtöbb helyen maximális óraszámmal fognak dolgozni, és esetleg olyan tárgyakat is fognak tanítani amire nincs szakképesítésük.
Amikor odajutunk, hogy most már tényleg mindenki előtt világossá válik, hogy meztelen a király, a NER beveti a jól bevált kommunikációs trükkjét. Egy mellékes, a lényeget elfedő, bosszantó, vérlázító ötletet kezd tematizálni. Ki emlékszik még a tavalyi ősz sláger témájára? Beugrik-e még valakinek mit is jelent a HIT rövidítés? Ugye gondolkodni kell rajta. Pedig hetekig másról se volt szó, mint arról a felháborodásról, hogy az iskolaigazgatóknak, óvodavezetőknek intézkedési tervet kell készíteniük, hogy mit kell tenni, ha terroristák támadják meg az iskolát, óvodát. Aztán ahogy beindult a tanév szép csendben elhalt az egész. Vagy két évvel ezelőtt Palkovics László korszakalkotó bejelentésére, hogy első osztályban nem kell egy gyermeknek negyvenöt percig a padban ülnie, mert nem tud annyi ideig koncentrálni. Sokat tanultunk ebből az intelemből, azóta minden elsős tanító néni legálisan így tesz, akkor is ha ez eddig is evidens volt.
Az idén két témával is előrukkoltak. 
Az egyik a pedagógusok leterheltsége. A jól bevált nemzeti konzultáció módszerével megkérdezik a pedagógus zembereket, hogy mennyit is dolgoznak. Jogos-e a rinyálásuk, hogy túl vannak terhelve. Végül is elfogadták a PDSZ kezdeményezését, hogy kiderüljön végre az igazság. Azért, hogy ne legyen túl nagy a meglepetés ahhoz ragaszkodtak, hogy az udvari közvéleménykutató végezze el a felmérést. Biztos, ami biztos. A kitöltése önkéntes, és anonim. Annyira anonim, hogy csak az oktatói azonosítót kell megadni, egy 12 számból álló számsort. Ez az azonosító, csak annyi személyes adatok tartalmaz, mint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együttvéve, kiegészítve azzal, hogy melyik iskolában tanít, milyen iskolai végzettsége van, és más egyéb apróságokat. A pedagógus társadalmat ismerve ilyen feltételek mellett biztos, hogy tömegével, fogják kitölteni a kérdőívet. Arra is őszintén fognak felelni, hogy milyen facebook csoportoknak a tagjai, és milyen hírlevelekre vannak feliratkozva. Biztos, hogy lesznek sokan akik kitöltik, akikre, majd lehet hivatkozni. A szakszervezet pedig prüszkölhet ahogy akar, hogy nem ezt a lovat akarták.
A másik téma a NAT. Ez akkora falat, hogy kár is belefogni, elmerülni a részletekben. Elég, ha csak megkapirgáljuk a felszínét, hogy rájöjjünk, gyakorlatilag nem fog változni semmi. Amint nyilvános lett Rétvári Bence államtitkár úr sietett leszögezni, hogy abban a formában ahogy megszületett biztos nem fog életbe lépni. A végső szót természetesen a politika fogja kimondani. Hiába van benne jobbító szándék, változás csírái, vitára érdemes részek, azzal legyen mindenki tisztába, hogy a politika fogja megmondani, hogy mi a jó a gyereknek, és meghatározni, hogy mit, és hogyan tanítson a pedagógus.
Lesz  egyszer változás? Amíg NER van biztos nem. Vagy talán mégis. Majd akkor amikor összedől az egész. Amikor a többség nem csak tisztában lesz a tényekkel, hanem hajlandó is lesz tenni valamit a változásokért.