Nálunk mindig történik valami

Iskola a város szélén

Távolban egy fehér hajó

2019. március 28. - juhaszmi

Shepherd ügynök megborzongott, ahogy a friss hajnali szél befurakodott a a vállára térített takaró alá. Szorosabbra húzta magán a plédet. Bal kézzel görcsösen megmarkolta az álla alatt, a csupasz jobb karja kilógott a jó melegből, de nem fázott, mert a frissen főzött kávé átforrósította a piros bögrét, amit a kezében tartott. Mélyen beleszippantott az illatában. A kávé aromája összekeveredett a sós tengeri levegővel, így egy különös egyveleget alkotva. A szájához emelte a bögrét,és óvatosan belekortyolt. Érezte, ahogy a forró ital kicsit megégeti a nyelvét, majd ahogy lenyeli a melegség átjárja a testét. Nem fázott már. Hátra lökte a takarót a székre, kinyújtotta lábait, megfeszítette izmait, és a támlához vetette a hátát. Egy kicsit megemelte a fenekét, hogy a szabad kezével jobban hozzáférjen a zsebéhez. Rövid kotorászás után egy gyűrött meggörbült cigarettát halászott elő. Szájába vette, majd újra a zsebében kotorászott. Sohasem találja meg az öngyújtót. Sokadik próbálkozásra végre előkerült, és csak nehezen gyulladt meg. Mélyen beleszippantott a cigarettába, és előtört a szokásos reggeli köhögőroham. Ilyenkor mindig átfutott rajta a gondolat, hogy abba kéne hagynia, de ez a késztetés a nap folyamán fokozatosan eltűnt. Mióta nyugállományba vonult, már nem is igazán foglalkozik ezzel. 
Hiába mondta neki az orvos, hogy minden szál egy nappal rövidíti az életét, már nem törődött vele. Megbékélt a megváltoztathatatlannal. Először megijedt, szaladt fűhöz-fához, mindenféle praktikát kipróbált, de semmi sem segített. Aztán jött a letargia... Önsajnálat... Vádaskodás....Depresszió... Aztán megrázta magát, ott hagyta az ügynökséget, és minden hidat felégetve felült az első járatra, majd az első hajóra, és kibérelte ezt a kis házat ezen az isten háta mögötti szigeten a tengerparton.
Ennek már több mint egy éve. Nem hozott magával semmit, csak ami az kis utazótáskájában elfért. A telefonját a hajóról dobta a tengerbe. Nem akart már keresni senkit, és ő sem akart senkivel sem beszélni. Egyedül akart lenni. Úgy érezte van mit megbeszélni saját magával.
Ezt a napszakot kedvelte legjobban. A hajnalt, a napkeltét. Szeretett ilyenkor egyedül lenni. Mikor felkel még félálomban bekapcsolja a kávéfőzőt, elintézi amit reggel el kell intézni, addig a kávé is kész. Kibotorkál a ház elé, és leül a kerti székbe. Felnéz az égre, és nem győzött betelni a látvánnyal. Számtalanszor elhatározta, hogy utánanéz, hogy legalább néhány csillagot felismerjen, de csak a Göncölszekérig jutott, és talán az Esthajnalcsillagot vélte még felismerni, de erre nem mert volna megesküdni. Mindig azzal áltatta magát, majd, ha nyugdíjba vonul, akkor beleássa magát a témába. Ez azonban csak terv maradt, a tudás helyett beérte a látvánnyal.
Elnézett az enyhe fuvallatban remegő pálmafa levelei felett. A Hold sugarát megtörte, és darabokra szaggatta a fodrozódó tenger. Messze egy imbolygó fény tűnt fel a horizonton, talán egy kis halászhajó indult éppen a nagy zsákmány reményében a nyílt vízre.
Mélyen beleszívott cigarettába. A felizzó parázs vörös fénye megvilágította ráncos, foltos kézfejét, áttörve a hajnal fátyolhálóját. 
Csend volt. Már-már nyomasztó csend. A kabócák sem ébredtek még fel, a szék melletti levelek susogását elfojtott köhögése zavarta meg. Erre már a kutya is felriadt. Hirtelen felkapta a fejét, beleszimatolt a hajnalba, majd komótosan felkelt. Megrázta bundáját, mellső lábait megfeszítve akkorát homorított, hogy a szügye leért a földre. Újra felállt, hatalmasat ásított, és komótosan megindult felé. Megállt a szék mellett és ráemelte sötét, csillogó szemét.
- Nem kell aggódni, még megmaradok.
A kutya elterült a lába előtt. Oldalára dőlt, majd újra elaludt. Végignézett az alvó állaton, és eszébe jutott amikor hozzácsapódott. Talán egy fél éve lehetett, amikor megjelent a ház körül. Ott ólálkodott napokig. Először tudomást sem akart róla venni. Aztán egy napon adott neki ételmaradékot. A kutya egyből behabzsolta, majd azonnal eltűnt. Másnap újra megjelent, és lassan odaszokott. Nem törődött vele, csak enni, és inni adott neki. Még csak meg sem simogatta. Szándékosan nem akart neki nevet sem adni. Nem akart már senkihez sem érzelmileg kötődni semmilyen szinten sem, még egy állathoz sem. Nem akart többször csalódni, és azt sem akarta, hogy benne csalódjanak. 
Az utolsó korty kávé már jéghideg volt. Az üres bögrét letette maga mellé a földre. Felállt, kezeit az ég felé emelve nagyot nyújtózkodott. Újra a zsebében kotorászott, kivette az utolsó szál cigarettát, és rágyújtott. Az üres dobozt összegyűrte, a térdei kicsit megrogyasztva, laza csuklómozdulattal a nyitott kuka szájába célzott. A papírdoboz a kuka oldaláról a földre pattant. Sóhajtott egyet, odament lehajolt és a szemét közé dobta.
Megindult a szokásos kora reggeli sétájára. A kisebb kavicsok megcsikordultak a papucs talpa alatt. A kutya felriadt álmából, és felkapta a fejét. Kérdőn nézett rá a félhomályban.
- Ne aggódj, nemsokára jövök.
Megindult a kis ösvényen ami a háztól vezetett le a partig. A kis út szinte beleolvadt a környezetbe, csak az avatott szem tudta elválasztani a kopár szegényes növényzettől. Még sötét volt, de a holdfényben kirajzolódtak az ismerős kövek bokrok, fák. Óvatosan lépkedett, mert eléggé meredek volt az ösvény. Ahogy közeledett a parthoz a csendet kitöltötte a hullámok halk morajlása, ahogy a partot nyaldosták. Amikor leért ráült a Kőre. Mindig itt szokott megpihenni. Innen szokta a napkeltét megcsodálni. A sziget északi csücskén volt, ami a nyílt tenger, a végtelen felé nézett. Kicsit jobbra kellett fordulnia, hogy meglássa ahogy a víz kéksége elválik az égtől. Nézte ahogy a fehérlő fényt felváltja az aranyló napsugár. Lassan szétterpeszkedik a vízen, és a fénye mint sok-sok csillagszóró szikrákat hány a víz felszínén.
Mérhetetlen nyugalom, és üresség szállja meg ilyenkor a lelkét. A rossz gondolatok elpárolognak, és befogadja a környezete harmóniáját. Felfedezi a szépséget, az összhangot, ami mellett eddig élete során elsétált. Mit elsétált, elrohant. Mert mindig volt valami fontos dolog, mindig el kellett valamit intézni, mindig lopkodni kellett a perceket. Most megállt, és megpróbálja a lehetetlent, bepótolni az elmulasztottakat. Végig gondolja az utat a kezdetektől...

Karácsony - ahogy mi ünnepeljük

Lehet-e valami újat mondani a karácsonyról?  Az agyonkoptatott közhelyeken kívül van-e még eredeti gondolat? Újdonság már csak az egyéni történetek lehetnek, amik egy kicsiit mások, mint a sokszor hallott frázisok, szokások.
Minden családnak megvan a maga szokásrendje, amit otthonról még gyermekkorából, hozott, vagy az évek folyamán maguk alakítottak ki. Így van ez nálunk is.
Előrebocsájtom, hogy mi délvidékről származunk, ahol egy kicsit mások a tradíciók. Sok mindent megőriztünk ebből az évtizedek alatt, amik kiegészültek új felvett elemekkel is. 
Az ugye teljesen egyértelmű, hogy a karácsonyt a háziasszony viszi el a hátán. Kora reggel beveti magát a konyhába, és egész nap hámoz, aprít, szeletel, kever, ízesít, mosogat, majd kezdi előröl. Férfi embernek nincs helye  itt. Először is csak láb alatt lenne, ügyetlenkedne. Beleszólna mindenbe, és olyan kérdéseket tenne fel, amitől csak falra mászna a háziasszony. Jobb a békesség. A ház urára marad ilyenkor a gyerekekkel való foglalkozás míg kicsik, a boltba futkosás, ha éppen hiányzik valami, és természetesen a karácsonyfa faragása. Jobb esetben a terítés megkezdése is a férfiúi feladatok közé tartozhat, de ezt ki kell érdemelni. Az utolsó simítások azért a háziasszony hatásköre. 
Nálunk a szenteste sokkal puritánabb, mint általában. Először is nem eszünk halat. Nem azért mert nem szeretjük, csak azért mert nálunk ez nem szokás. Másodszor nem zabáljuk magunkat ájulásig. Ezt meghagyjuk karácsony napjára. A szenteste valóban este van. Akkor ülünk asztalhoz, napközben böjtölünk. Maga a menü végtelenül egyszerű: bableves, mákos guba, bejgli és sütemények. A bableves nélkülözi a máskor elengedhetetlen füstölthúst. Kizárólag bab, sárgarépa, fehérrépa, egész hagyma, és krumpli van benne. Egyedüli luxusnak az számít, hogy vajjal van berántva. A leves mellé a házi készítésű fonott nagykalács dukál. Ebből a tésztából kell lecsípni egy keveset, amiből a guba készül.
Az ünnepien megterített asztal alá a felnőttek foglalkozására jellemző néhány tárgyat szoktak tenni. Nálunk könyv és toll került az asztal alá, utalván pedagógus mivoltunkra. Idén bővült a család, idősebb fiam barátnője is velünk töltötte a szentestét. Amikor elmondtuk, hogy miért terítünk az asztal alá is, akkor azt mondta nyissunk egy excel táblát is, és tegyük a könyv mellé, mert ő azzal dolgozik nap mint nap.
A megterített asztal közepére kerül egy tálkába piros alma, héjas dió és fokhagyma, valamint méz. A vacsora mézes pálinkával kezdődik. Ez nem azok a néhány éve divatba jött förtelmes löttyök. Mézet melegítünk egy edényben, hozzá önjük az igazi jófajta házipálinkát. Egy kisit együtt melegítjük, de nem sokáig, nehogy elszökjön az alkoholtartalom. Karácsonykor gyerekként én is kaphattam ilyenkor egy fél kupicával. A pálinka után a házigazda egy almát annyifelé vág ahányan körülülik az asztalt. Ha sikerül úgy elvágni, hogy nem esik a magházból mag, akkor a következő évben bárkit bárhová is sodorja az élet visszatalál a családi asztalhoz. Az almacikket ezután mézbe mártjuk és úgy esszük meg. A diót mindenki maga töri fel. Ha nem férges belülről a dió egészségesek leszünk egész éveben. A dióbelet is mézbe mártva fogyasszuk el. A mézbe mártott fokhagymából  is megeszik mindenki egy gerezdet. Ezzel a hiedelem szerint a gonoszt űzzük el. A háziasszonynak úgy kell megszervezni a logisztikát, hogy minden a keze ügyében legyen, mert ha leült nem szabad felkelnie az asztaltól a vacsora végéig, mert különben nem fognak tojni a tyúkok a következő évben. A bableveshez a ház ura áldja meg a kalácsot, beköszönti a karácsonyt, és mindenkinek tör a kalácsból. Vacsora után amikor leszedjük az asztalt a terítőt nem tisztítjuk le, hanem a morzsákkal, dió- és fokhagymahéjjal, összehajtogatjuk, és kitesszük az erkélyre, hogy az angyalkák is csipegethessenek a vacsorából. Az asztalterítő kinn marad egészen vízkeresztig, csak akkor szórjuk le róla a maradékot. Vacsora után jön a beszélgetés, iszogatás és az ajándékok tüzetesebb szemrevétele. 
Az igazi nagy evések karácsony napján esnek meg. Ekkor bepótoljuk a szenteste böjtjét. 
Érdekesek a fiúk, akik már felnőttek. Ők is ragaszkodnak a gyerekkorban megismert hagyományokhoz. Olyanok mint amikor gyerekek voltak és hallgatták az esti mesét. Ha fejből mondtuk az ezerszer hallott mesét hiába próbáltunk rövidíteni rajta, figyelmeztettek, hogy a múltkor nem így meséltük.

Boldog, békés karácsonyt mindenkinek.

Sorsok, emberek

"...Taxi! ... Taxi! ... Na végre, csak hogy megállt. Gyere Lajos segíts lábra állni. Nagyon fáj a lábam.Csak segíts felállni utána tudok már járni. El kellene hoznod a cipőmet, mert így nem tudok menni. Tudod azt a fehér makkoscipőt. Jaj, istenem...Nagyon fáj. Képzeld csak kérlek szépen, amikor Svédországban jártam a filmem bemutatóján, mindenki azt hitte, hogy én vagyok az elkövető. Amikor megjelentem a moziban ujjongott a tömeg. Amikor megláttak, a nevemet kiabálták. Nem vagyok egy érzelgős típus, de nagyon meghatódtam. Nagyon jól esett az a szeretet ahogy fogadtak. Még a könnyem is kicsordult. Akkor több hétig kinn voltam Svédországban éppen interjút adtam egy újságírónak. Akkor már tudtam egy kicsit svédül. Na nem sokat, de néhány szó rámragadt. Ő is azt mondta, hogy milyen fantasztikus volt az alakításom. Neki is elmondtam, hogy mennyire jól esett az emberek szeretete. Elmeséltem neki is mennyire megérintett a fogadtatásom. Kérlek szépen sztár voltam Svédországban. Amikor megjelentem a moziban tombolt a tömeg...."

Nem tudtam aludni az állandó beszédtől. Megnéztem hány óra van. Hajnali fél egy. Pista bácsi az esti gyógyszerosztástól folyamatosan beszélt. Csapongva, összefüggéstelenül. Tegnap délben az ebédnél voltak tiszta pillanatai. Míg a nővér etette elmesélte neki, hogy eladta a lakását Zuglóban, annak az árán, és  a hét milliós beugrót kifizetve került az otthonba. Nincs már senkije. 94 évesen évekkel ezelőtt elvesztette feleségét, a fia ötvenhat évesen halt meg. Egyetlen unokáját évek óta nem látta. A menye vert éket a kapcsolatukba. Amikor a nővér megkérdezte mivel foglalkozott aktív korában azt mesélte, hogy munkajogász volt, aztán meg évekig vetető beosztásban dolgozott a BKV központi garázsában. Beszéd közben a hangja elhaló, sokszor alig érthető volt, de összeszedetten tudott válaszolni a kérdésekre.

"...Katika hol a menetlevél? Tudja nagyon jól, hogy enélkül nem mehet sehová se a kocsi. Nem is emlékszem, hogy hogyan kerültem ide. Nem tudja busszal hoztak, vagy gyalog jöttem? De hiszen ebben a buszban nincs is motor! A menetlevelet rendbe kell tenni, mert ez így nem maradhat. Jöjjön ki kell találnunk valamit. Hogy gondolta, hogyan fogom kilencvennégy évesen hajtani a kocsit. Nem volna szabad. Csak segítsenek lábra állni, és akkor megoldom, meg szerezzenek egy cipőt. De tegyük végre rendbe a menetlevelet, mert így nem lehet átadni. Nem szabályos.  A nélkül nem mehetünk sehova. Nem is emlékszem pontosan ki hozott ide. Vissza kell vinni a kocsit a garázsba, de ehhez szabályos menetlevélre van szükség. Anélkül nem mehetünk sehova. Hova tűnt a motor a buszból? Na ez nem az én problémám, csak a menetlevél legyen rendben. Jöjjön Katika tegyük rendbe, mert ez így nem maradhat. Nem szabályos..."

A monoton beszédet az éjszakás nővér törte meg. "Pista bácsi most már elég legyen a beszédből, tessék aludni! Nem hagyja a szobatársait sem pihenni. Két óra van most már csend legyen, igya meg ezt a gyógyszert!" 
Első nap amikor megláttam Pista bácsit magatehetetlenül feküdt féloldalán az ágyon. A köszönésem nem fogadta, apró barna gombszemei világítottak a sápadt borostás beesett arcon. A semmibe révedt tekintete, és mély fájdalmat tükrözött. A karján vékony pergamenszerű bőre tele volt véraláfutásokkal az eldurrant vénáktól. Halkan nyögött, és időnként zihálva vette a levegőt. Éppen kipakoltam a táskámból amikor alig hallhatóan megszólított. "Segítene megfordulni, nagyon fáj a hátam." Odaléptem hozzá a hóna alá nyúltam, de a tehetetlen testet meg tudtam mozdítani." Szólok a nővéreknek, ők majd segítenek." Lemondóan sóhajtott, és csak annyit mondott.  "Nem kell." Szegény teljesen magatehetetlen volt, teljesen kiszolgáltatott. A legalapvetőbb emberi szükségleteit sem tudta egyedül elvégezni. Ráadásul be volt zárva elméje megroppant börtönébe, de talán akkor volt neki könnyebb. Amikor tiszta pillanatai voltak, csak a végtelen szomorúság csordogált apró barna gombszemeiből.

"...Niki! .... Niki!... Hol vagy? Hányszor kell, hogy szóljak?! Nem igaz hogy lehet ilyen lusta ez a lány. Niki!... Gyere már! Hová tetted az aprósüteményt? Nemsokára itt vannak a vendégek! Segíts felállni! Csak állíts talpra, hogy menni tudjak. Keresd meg a cipőmet! Így nem fogadhatom a vendégeket. Jó lesz egy papucs is csak ne legyek mezítláb. Hol vannak a sütemények. Melyik, melyik? Tudod nagyon jól az a linzeres. Az a finom, amit a múltkor hoztam. Benne volt a süteményes tálkában. Niki! ... Niki! ... Hol vagy már? Mindjárt itt vannak a vendégek, és fel is kell öltöznöm. Csak segíts felállni, és add ide a cipőm. Így mégsem fogadhatom a vendégeket. Niki!... Niki!... Istenem hol ez a lány? Mindig eltűnik. Hiába magyarázok neki. Szerbusz Károly! Köszönöm jól vagyok, csak nem tudok egyedül felállni. Segítenél? Nagyon fájnak a lábaim. Vegyél süteményt. Niki! ... Hol vagy már?.. Borzasztó lusta ez a lány..."

Hajnali négy óra volt már, és csak percekre tudtam elaludni. Mindig felriadtam az állandó beszédre. Bármennyire is fáradt voltam nem tudtam haragudni a kisöregre. Ott van élete alkonyán, és egyedül ismeretlenek között várja a véget. Abban biztos voltam, hogy várja amikor tiszta pillanatai voltak. Nem beszélt róla, de érezni lehetett, hogy mérhetetlen fájdalmai vannak amikor néhány óránként megfordítják az ágyban, amikor átkötözik felfekvéses sebeit, amikor reggelente megfürdetik az ágyban, és ágyneműt cserélnek alatta. Bármennyire is óvatosak, és empatikusak voltak a nővérek fájdalmat okoztak neki. De amikor kész lett, mindig megköszönte a törődést.Nem volt nála semmilyen személyes holmi. A nővérek saját pénzből vettek neki tusfürdőt, hogy reggelente meg tudják mosni.

"...Képzeld Mihály elvették mindenemet. Én tudom, hogy kik ők, de bedugtak az otthonba. Kisemmiztek. Elvették a telefonom is, hogy ne tudjak beszélni a barátaimmal. De tudják, hogy én mindent tudok. Félnek tőlem. Azért dugtak el az otthonba, hogy ne tudjam leleplezni titkos üzelmeiket. Képzeld még a fogam is kifúrták, és beleragasztottak egy vasat. Nagyon erős ragasztóval. 160 kg a szakítószilárdsága. El akarnak tenni láb alól... Már sokan megjárták. Akik beszéltek levitték őket a pincébe és soha sem tértek vissza... Én ismerem őket. Tőlem félnek. Tudják, hogy jogot végeztem. Hozzám nem mernek nyúlni. A cipőmet is elvették, így nem tudok menni sehova sem. Nem is tudok talpra állni segítség nélkül...."

Megvirradt mire elcsendesedett. Akkor sem aludt, csak bámult a semmibe. A vizitkor megtudtam, hogy mehetek haza, majd félhangosan megbeszélték, hogy holnap visszaküldik Pista bácsit a pszichiátriára. 
Amikor kora délelőtt megkaptam a zárójelentést, elbúcsúztam szobatársaimtól. Pista bácsi nem szólt semmit. Az ajtóból még visszafordultam, és belém égett az a szomorú semmibe révedő vizenyős tekintete.

Magányügy?

Magánügy-e, hogy milyen iskolába jár a gyerek? Az első válaszom, természetesen igen. A szülőnek elvitathatatlan joga, hogy állami, egyházi, alapítványi vagy esetleg magániskolába íratja be gyermekét. Senki sem kérdőjelezheti meg döntése helyességét.
A kérdés mégsem ennyire egyszerű. 
Vajon ugyanolyan minőségű oktatást kap a gyerek egy borsodi állami iskolában is, mint egy magániskolában? Ugyanolyan eséllyel indul az életnek? Minden szülőnek megadatik a választás lehetősége? Odaírathatja a gyermekét, ahol a legmagasabb színvonalú képzést kaphatja? Bármennyire is szeretnénk igennel válaszolni, nem így van. Nem akarok farizeus lenni, hogy ez csak magyar sajátosság. A világon mindenhol így van. A tehetősebb szülő, több esélyt tud adni a gyermekének. Attól, hogy ez sokunknak nem tetszik, még így van. Nem kell ebbe belenyugodni. Minden erővel törekedni kell, hogy ez a különbség minél kisebb legyen. Különösen azoknak, akik érdemben is tehetnek ezért.
Magánügy-e, hogy a politikusaink milyen iskolába járatják a gyermekeiket? Szeretnék úgy válaszolni, hogy természetesen igen, de mégis kérdések merülnek fel bennem. A vezető politikusok azt szajkózzák, hogy soha ennyi pénzt nem öntöttek az oktatásba, mint ők, soha ekkora béremelést nem kaptak a pedagógusok, soha ennyi kitörési lehetőség nem volt, mint amit a mai iskolarendszer nyújthat. Akkor ők miért nem élnek ezekkel a határtalan lehetőségekkel? Miért nem akarnak részesei lenni ennek a kánaánnak? 
Mennyire lehet hiteles, meggyőző  az a politikus, a közoktatás sikereiről papol, miközben a saját csemetéjét kimenekíti onnan. Nem a szülői kompetenciáit vonom kétségbe... Biztos, hogy kiváló apa, és anya lehet. Azt sem állítom, hogy mindenkinek az állami közoktatásban van a helye. Mégis ha újra felteszem a kérdést, hogy magánügy-e, hogy milyen iskolába jár a gyerek, azt kell hogy mondjam, hogy szülőként természetesen igen, de politikus szülőként egyáltalán nem.

Fortyogó tanévkezdés

A tanévkezdés sohasem a legnyugodtabb időszak egy iskola életében. Rengeteg dolgot kell elintézni augusztus végén, hogy többé-kevésbé zökkenőmentesen induljon a szeptember. Idegborzoló időszak ez akkor is ha úgy általában jól mennek a dolgok. A dolgok azonban évről-évre nem hogy jobban, hanem egyre kaotikusabban mennek.
Túl vagyunk néhány botrányosra sikeredett igazgatóválasztáson, ahol az oktatáspolitika szembe ment a többség akaratával.
Megérkeztek az iskolába az egyentankönyvek, amelyek Rétvári Bence az EMMI államtitkára szerint növelik a esélyegyenlőséget. Az oktatáspolitika ismét szembement a szakma véleményével. Sehogy sem tudják elfogadni  a tényt, hogy nem minden gyerek egyforma. Még csak véletlenül sem adnák meg azt a minimális szabadságot, hogy a pedagógus eldönthesse, hogy az adott tanulócsoportnak melyik tankönyv lenne a legmegfelelőbb. Tovább borzolja a kedélyeket, a hír amely szerint  jövőre már csak állami, és egyházi tankönyvekből lehet választani.
A tantárgyfelosztás, és órarend készítésnél egyértelmű lesz, hogy a saját szemünknek kell hinni, nem pedig Hajnal Gabriellának a KK elnökének. Kiderül, hogy mégiscsak van pedagógus hiány. Most szembesülnek a kollégák, hogy legtöbb helyen maximális óraszámmal fognak dolgozni, és esetleg olyan tárgyakat is fognak tanítani amire nincs szakképesítésük.
Amikor odajutunk, hogy most már tényleg mindenki előtt világossá válik, hogy meztelen a király, a NER beveti a jól bevált kommunikációs trükkjét. Egy mellékes, a lényeget elfedő, bosszantó, vérlázító ötletet kezd tematizálni. Ki emlékszik még a tavalyi ősz sláger témájára? Beugrik-e még valakinek mit is jelent a HIT rövidítés? Ugye gondolkodni kell rajta. Pedig hetekig másról se volt szó, mint arról a felháborodásról, hogy az iskolaigazgatóknak, óvodavezetőknek intézkedési tervet kell készíteniük, hogy mit kell tenni, ha terroristák támadják meg az iskolát, óvodát. Aztán ahogy beindult a tanév szép csendben elhalt az egész. Vagy két évvel ezelőtt Palkovics László korszakalkotó bejelentésére, hogy első osztályban nem kell egy gyermeknek negyvenöt percig a padban ülnie, mert nem tud annyi ideig koncentrálni. Sokat tanultunk ebből az intelemből, azóta minden elsős tanító néni legálisan így tesz, akkor is ha ez eddig is evidens volt.
Az idén két témával is előrukkoltak. 
Az egyik a pedagógusok leterheltsége. A jól bevált nemzeti konzultáció módszerével megkérdezik a pedagógus zembereket, hogy mennyit is dolgoznak. Jogos-e a rinyálásuk, hogy túl vannak terhelve. Végül is elfogadták a PDSZ kezdeményezését, hogy kiderüljön végre az igazság. Azért, hogy ne legyen túl nagy a meglepetés ahhoz ragaszkodtak, hogy az udvari közvéleménykutató végezze el a felmérést. Biztos, ami biztos. A kitöltése önkéntes, és anonim. Annyira anonim, hogy csak az oktatói azonosítót kell megadni, egy 12 számból álló számsort. Ez az azonosító, csak annyi személyes adatok tartalmaz, mint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együttvéve, kiegészítve azzal, hogy melyik iskolában tanít, milyen iskolai végzettsége van, és más egyéb apróságokat. A pedagógus társadalmat ismerve ilyen feltételek mellett biztos, hogy tömegével, fogják kitölteni a kérdőívet. Arra is őszintén fognak felelni, hogy milyen facebook csoportoknak a tagjai, és milyen hírlevelekre vannak feliratkozva. Biztos, hogy lesznek sokan akik kitöltik, akikre, majd lehet hivatkozni. A szakszervezet pedig prüszkölhet ahogy akar, hogy nem ezt a lovat akarták.
A másik téma a NAT. Ez akkora falat, hogy kár is belefogni, elmerülni a részletekben. Elég, ha csak megkapirgáljuk a felszínét, hogy rájöjjünk, gyakorlatilag nem fog változni semmi. Amint nyilvános lett Rétvári Bence államtitkár úr sietett leszögezni, hogy abban a formában ahogy megszületett biztos nem fog életbe lépni. A végső szót természetesen a politika fogja kimondani. Hiába van benne jobbító szándék, változás csírái, vitára érdemes részek, azzal legyen mindenki tisztába, hogy a politika fogja megmondani, hogy mi a jó a gyereknek, és meghatározni, hogy mit, és hogyan tanítson a pedagógus.
Lesz  egyszer változás? Amíg NER van biztos nem. Vagy talán mégis. Majd akkor amikor összedől az egész. Amikor a többség nem csak tisztában lesz a tényekkel, hanem hajlandó is lesz tenni valamit a változásokért.

Most akkor van pedagógushiány, vagy nincs?

Milyen nap is van ma? Ma mit is kell mondani? Lesz elég pedagógus a tanévkezdéshez, vagy nem?
Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke ritkán szólal meg, de a megnyilatkozásai egyre NER-esebbek. Egymásnak ellentmondó nyilatkozataiból láthatjuk, hogy kezd beletanulni abba a szerepbe, amit elvár tőle a hatalom. Pedig amikor 2017 januárjában kinevezték a KK szakmai elnökhelyettesi posztjára, egy iskolaigazgatóknak tartott konferencián még úgy mutatkozott be, hogy egy vagyok közületek. Azt mondta pontosan tisztában van a problémákkal amelyek belülről feszítik a rendszert. Iskoligazgatóként nap, mint nap szembesült vele. Akkor letette a nagy esküt, hogy csak addig vállalja a pozícióját, amíg a döntések szakmai alapon születnek meg. 

Kedves Hajnal Gabriella egy viszonylag egyszerű kérdésre kellett volna egyértelmű választ adnia. Tanévkezdéskor lesz-e minden órán szakos pedagógus? Ön még csütörtökön határozottan állította, hogy igen. Az a tény felett nagyvonalúan elsiklott, közben a közigállás.hu portálon több mint 2400 üres pedagógus állást hirdetnek, amit szeretnének az intézményvezetők betöltetni. Ugye azt Ön is érzi, hogy nagyon sántít az a magyarázata, miszerint szünet van, ilyenkor váltanak állást, és mennek nyugdíjba a pedagógusok. Mondhatta volna, hogy igen vannak olyan szakok ahol már súlyos gondok vannak, de igyekeznek megoldást találni - mint ahogy tette ezt másnap. De lehetett volna egyszerűen őszinte is, és mondhatta volna, hogy nem tudom. Pedig minden adat önöknél, vagy a tankerületekben  van. Ugye tudja, hogy egy hét múlva nem csak a bennfentesek lesznek tisztában a valósággal, hanem a szülők is. Amikor az első nap hazaviszik a gyerekek az órarendet, nyilvánvalóvá fog válni, hogy nincs szakos tanár aki tanítaná a matematikát, fizikát, kémiát, angolt, esetleg ott áll egy alsós osztály akinek nincs tanító nénije, vagy egy ovis csoport óvónő nélkül. 

Mindenesetre sokat elárul az oktatás jelen állapotáról egy név nélkül nyilatkozó budai iskolaigazgató, aki azt mondta, ha beesik egy ember matematika szakos diplomával, és viszonylag érthetően kimondja a nevét, már fel is vette. Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy én nem szívesen tanítanék olyan iskolában, ahol az igazgató még ha ironizálva is így nyilatkozik. Szülőként pedig azonnal másik iskolát keresnék a gyermekemnek.

Kanalas Feri bácsi

- Maga is tüdőgyulladás miatt került be? Azért köhög?

- Nem csak megfáztam egy kicsit.

- Az rohadt klíma. Tiszta betegség az egész. A sógorom is a Lőrinc már kiszereltette az autójából a klímát. Bekerült a kórházba. Hatvanban. Ment a háziorvoshoz, az meg tovább küldte. Tiszta vörös volt a feje. Hazaérek, és mondja az asszony, hogy te, ez a Lőrinc bekerült a kórházba. Mondom neki ne beszélj már butaságokat, hiszen tegnap láttam. De a szomszéd Marika néni mondta. Tüdőgyulladása van. Az én bajom  is a tüdőgyulladással kezdődött. A szívem alatt megpattant egy ér. Csak az unokámat akartam a konyha asztalra emelni. Nem nehéz, csak 27 kiló. A szívem alatt elpattant egy ér. Szaladtunk az orvoshoz Törökbálinton, mert ott lakok. Mondta az orvos hogy majd veszünk vért, de az olyan rossz lett, hogy elküldött Hatvanba. Ott azt mondták hogy nagyon sűrű a vérem ezért engedtek le belőle. Közben megfertőződött, és gennyes lett így kerültem ide. A Lőrinc sógor nem volt sokáig benn, mert disznót kellett vágni. Nem is disznó volt az, hanem ártány 350 kg. Kifizettem, baráttól vettem. Jó ember. Csináltunk belőle kolbászt. Összekevertük mangalica hússal. Jöjjön át a szobámba megvendégelem. Van paradicsom is, meg fehér kenyér. Erős paprika is van. Miért nem jön? Majd akkor hozok át én. Finom. Van friss paradicsom is meg fehér kenyér. Mangalica hússal van keverve. A Lőrinc sógor ment el a kocsival a disznót megnézni, mert akkor is beteg voltam. Két hétig voltam kómában. Ott jajgattak körülöttem az asszonyok, hogy megmaradok-e. Mert elfertőződött a vérem. A tüdőgyulladástól. Szaladtunk akkor is az orvoshoz Törökbálinton, mert én ott élek. Onnan tovább küldtek Hatvanba. A kórházba. Ott voltam két hétig. Maga is tüdőgyulladással került be? Én igen. Elpattant egy ér a szívem alatt. Gondolja el a Lőrinc sógor pótkerék nélkül ment megnézni a disznót. Nem is disznó volt az, hanem ártány. 500 kg. Mondom neki Lőrinc hogy csinálhatsz ilyet pótkerék nélkül elindulni.  Most hozzák neki az autót németből. 13 millió magyar pénzben. Mondtam neki, hogy inkább a házra költötted volna. Építenél még hozzá egy szobát sokkal jobban elférnétek a gyerekekkel. Erzsi is a felesége mondja hogy igazam van, de egyszerűen nem lehet bírni a vérével. Ha a fejébe vesz valamit nem enged belőle. Pedig amúgy jó ember. Se nem kocsmázik, se nem kurvázik. Csak néha. Hát mondom a Lőrincnek, hogy gondoltál pótkerék nélkül elindulni. Jaj, istenem. Ahogy kiért az útra defektet kapott. Ott állt és nem volt nála pótkerék. Mondom neki hát mégis hogy gondoltad ezt Lőrinc. Maga pesti? Én Törökbálinton lakok. Onnan kellett bejönni, mert tüdőgyulladást kaptam amikor megpattant egy ér a szívem alatt. Aztán meg elfertőződött. Amikor felemeltem az unokámat. A szobatársa a Pista hol van? Őt ismerem. Azt is tudom hol lakik. Két nagy fenyő van a háza előtt. Múltkor hívtuk buliba, de nem vette fel a telefont. Pedig volt sütemény pogácsa, meg hurka-kolbász. De nem jött. Én nem ittam, mert akkor jöttem ki. Volt sör, bor, üdítő. Én csak vizet ittam. Pista meg nem vette fel a telefont, pedig a Lőrinc sógoréval is megpróbáltam.

Látom csukva a szeme egy ideje. Biztos álmos. Olyan jól elbeszélgettünk. Jobban múlik így az idő. Majd jövök holnap is.

Hamarosan becsengetnek, kezdődik az iskola...

Az iskola jó esetben kétszer lesz igazán országos, sokakat érintő hír. Mindkét alkalom a nyárhoz kötődik. Június közepe - úristen itt a vakáció - mi legyen a gyerekkel a nyáron, a másik augusztus közepe, - úristen itt az iskola - kezdődik a verkli elölről. Hálás téma mindkettő, melynek farvizén sok mindenről lehet még beszélni, véleményt alkotni. A focin kívül a gyereknevelés az, amihez mindenki ért, amit jobban tud a másiknál. Egy átlag szülőnek két elvárása van az iskolával szemben: tanítsa, okosítsa a gyerekét, akire majd büszke lehet, a másik, hogy nyugodt legyen, hiszen jó helyen van amíg ő dolgozik. Olyan részletek mint a NAT, hazafias nevelés, tankönyvválasztás, pedagógus hiány, életpálya modell, igazgató választás teljesen hidegen hagyja. Pedig ezeknek a puzzle darabkáknak egymásba kell, hogy illeszkedjenek ahhoz, hogy összeálljon a kép. Csak így tud megfelelni az elvárásoknak.

A héten újabb botrányos igazgató váltás volt, ezúttal Debrecenben, az Ady Endre Gimnázium élén. Hiába a tantestület, a Szülői Munkaközösség, Diákönkormányzat elsöprő támogatása, a Klebersberg Központ mégsem az ő pályázatát fogadta el. Nincs ebben semmi meglepő. Aki a pályán dolgozik több ilyen esetet is fel tudna sorolni. Nem is volna talán érdemes foglalkozni az egésszel, ha a tankerület vezetője nem indokolt volna, méghozzá írásban. Új, meglepő fejlemény. Eddig az volt a gyakorlat, hogy csak közölték a döntést, az indokokat sohasem. 


" A tankerületi központ eljárásrendje szerint, azokban az intézményekben, ahol az adott évben magasabb vezetői pályázatot írnak ki, fenntartói törvényességi ellenőrzést végez, melynek eredménye megalapozza a fenntartói szakmai véleményt. Rózsavölgyi Gábor magasabb vezetői megbízása a 2016/2017-es tanévben járt le. Az akkori törvényességi ellenőrzés a jogszerű működés hiányát állapította meg. Többek között magas volt az elmaradt tanórák száma, valamint a pedagógusok feladatkiosztása, illetve azok megvalósításának dokumentálása sok esetben nem mutatott egyezést. Az elmaradt órák és a helyettesítések vonatkozásában nem történt vezetői intézkedés a feladatellátás zökkenőmentes biztosítása érdekében. A fentiekre tekintettel javasoltuk, ne 5, hanem 1 évre kapjon megbízást, hogy ez idő alatt a törvényes működés feltételeit maradéktalanul helyreállítsa."

Világos, a törvényeket be kell tartani maradéktalanul, ez evidens. Biztos, hogy nincs ebben az országban olyan iskolaigazgató, aki jogszerűtlenül szeretné működtetni az intézményt, amelyiknek a vezetését rábízták. Hacsak a körülmények rá nem kényszerítik. Aki a belső viszonyokat egy kicsit közelebbről ismeri, az tisztában van vele, hogy ha a mai oktatási rendszer már régen összeomlott volna, ha a törvény betűjét szó szerint betartották volna. Igen, az iskolában szoktak néha elmaradni órák. Ha egy tantestületből egy influenza szezonban 4-5 kolléga megbetegszik, lehetetlen minden órát megtartani, helyettesíteni, főleg szakszerűen. Ilyenkor a többiek vállalnak erőn felül, majd ők betegszenek meg, és a helyükre lépnek a gyógyultak. Aztán van olyan, amikor a  fenntartónak is vannak elvárásai az iskola felé, amikor meg kell jelenni egy-egy tanulócsoporttal, valamilyen rendezvényen, akár tanítási időben is. Én még olyan karakán vezetővel nem találkoztam, aki egy ilyen kérésre mindig azt mondta volna, hogy nem most matek órája van a gyereknek, joga van részt venni az órán. 

 Aztán ott van a tevékenységek dokumentálása, a pedagógusok zömének mumusa. Azt tudni kell erről a szakmáról, hogy a pályára nem való, rossz pedagógust szinte lehetetlen megfogni, ha ügyesen, precízen, naprakészen dokumentál mindent. A kiválóak munkája, eredménye viszont nem ér semmit, ha nem dokumentál ugyanígy. Aztán azzal is legyünk tisztában, hogy ha egy ellenőrzés hibát akar találni meg is fogja találni azt. 

Drága Igazgató Úr higgye el, hogy az Ön értékeit nem a fenntartó, az elnyert Eötvös-díj határozza meg, hanem a tantestület, a szülők, a tanulók támogatása. És az idő, ami majd választ ad arra, hogy Ön jó igazgató volt-e. Az idő Önnek dolgozik, még akkor is, ha a nyugdíj előtt két évvel, két iskolában is dolgoznia kell, hogy meg legyen az óraszáma. Ön biztos nem tett volna ilyet egyetlen kollégájával sem.

Azt is tudom, hogy ez sovány vigasz Önnek.

Vécépapír

„A kórház vásárol hatalmas mennyiségben vécépapírt, de fel sem merül, hogy ezt közbeszerzési eljárásban tegye. Valahogyan kiválasztja a beszállítót, amelyik – a szabálytalan beszerzés miatt – minden bizonnyal jóval áron felül szállítja le az árut az intézménynek.” Domokos László Ász-elnök.

Szemléletes példa a vécépapír. Bárki megértheti. Még én is.

Minden szava igaz, a lényegénél ragadja meg a problémát. "Valahogyan kiválasztja a beszállítót" - valahogy úgy választja ki, hogy a kormány előírta, hogy a közintézmények csak a BV-től rendelhetnek bizonyos dolgokat, így a vécépapírt is. "Minden bizonnyal jóval áron felül szállítják le az intézményeknek" - így van, a piacot ismerők szerint jóval olcsóbban is hozzá lehetne jutni ehhez a nélkülözhetetlen termékhez. "Szabálytalan beszerzés miatt" - laikus, de gondolkodó emberként az én igazságérzetemet is bántja, ha felesleges pazarlás, korrupció történik. Amikor a kórház fű alatt megegyezik, és összekacsint a BV-vel, hogy tőletek vesszük a budipapírt.Mégis ha már ott van a kórházban miért nem kerül a helyére? Csak nem a főorvos asszony, a nővérek, vagy a takarítók hordják haza? Esetleg a betegek, vagy a látogatók? Ott porosodik a raktárban? Ha így lenne, az valóban nagy baj lenne. 
Mostanában úgy alakult, hogy többször is megfordultam az egyik fővárosi kórházban. Ott van papír, kézfertőtlenítő, sőt papír kéztörlő is. Nincs viszont elég nővér. Az éjszakai műszakban egy nővérre 25 beteg jut, aminek a felét neki kell fürdetni, ágyneműt húzni, infúziót bekötni, gyógyszert osztani, vért venni, és még ki tudja mit. Amikor éjfél után elcsendesülnek a kórtermek, nekiállnak adminisztrálni, mindent, sokszor és sokféleképpen hajnalig, majd kezdődik minden elölről. Ha a nővér nem ér rá, akkor a főorvos asszony is beáll vénát szúrni, és vért venni.  Teszik mindezt hatalmas szakmai tudással, mély alázattal, türelemmel, elcsigázott mosollyal. 

 

Szemléletes, jó példa a vécépapír. Bárki megértheti. Még én is.

Egy kicsit deja vu érzésem van. Néhány évvel ezelőtt egy az egyik tankerületi igazgatói  értekezleten hallottam, ugyanezt a példát. Akkor a tankerületi igazgató úr mintegy másfél órán át boncolgatta ezt a témát. Mennyivel jobb lesz, ha az igazgatók válláról leveszik a  vécépapír beszerzésének gondját, és közbeszerzés alapján a BV-től fogják kapni. Mindenki egyformán, egyformát. Az egyik kolléga felvetette, hogy a tartók nem minden iskolában egyformák, és náluk nemrégen voltak felújítva a mosdók. Nem baj, arra is írunk ki közbeszerzést, leszereljük a régit, és mindenki kap egyformát. 

Szemléletes, jó, kézzelfogható példa a vécépapír. Bárki megértheti. Még én is

Én mindig mondtam, hogy csak egészség legyen 1.

Aztán mégsem hallgattam magamra

Csepp, csepp, csepp... Mr Shepherd nézte ahogy folyamatosan csepeg az infúzió a szűrőbe onnan a vékony csövön a branülbe, hogy szétáradjon a vénán keresztül az egész testében az ismeretlen folyadék. Nem érez semmi, mint ahogy pénteken se érzett semmilyen különöset amikor a háziorvos telefonon berendelte, mert rosszak lettek a laboreredményei. Délután már ő is kikérte a leletet, és laikus szemmel is látta hogy gáz van. Guglizott, és felkészült a legrosszabbra. Hétfőn már nagyon fáradt volt, a színe a szürke és a sárga között ingadozott. Még végighallgatta a tanév utolsó feladatait, de csak testileg volt jelen. Tudta neki sokkal fontosabb feladata lesz, mint hogy ki fogja rendbe tenni a szertárat, hogy megint pedagógus menü lesz a tanévzáró értekezlet után a klasszikus töltött csirkecomb, petrezselymes burgonya, és koviubi. Miért pont ebben változtatnánk. A többségnek jó ez is, mint a többi langyos dagonya.
Már csak azon gondolkodott, hogy megcsinált-e mindent, mert nem szerette az elvarratlan szálakat, de aztán már ezen sem. Nem érdekelte tudta, hogy majd minden megoldódik nélküle is.
A rendelési idő előtt fél órával már a váróban ült. Tíz perc séta a sulitól, de kiverte a víz és kimerülten rogyott le a padra. Második volt. Dr Fiddler szokás szerint késett, de amint meglátta azonnal behívta. Míg a blézerjét vetette már elkezdte mondani:
- Nagyon rossz lett a laborja azért hívtuk.
- Tudom olvastam. 
- Azonnal el kell mennie szakorvoshoz. Már írjuk is a beutalót. 27-én szabira megyek, addigra biztos akarok lenni abban, hogy jó helyen van. Ez nem tréfa, azonnal mennie kell.
- Doktornő ma délután van biziosztás azt még megcsinálhatom? Holnap reggel megyek. 
Mrs Fiddler arcán halvány mosoly jelent meg. 
- Na jó a bizonyítványokat meg szétoszthatja. 
Másnap reggel már a kórház betegirányítójánál húzott sorszámot. Ott tudta meg hogy az nem úgy működik, hogy csak odamegyünk kivárjuk a sorsunkat, aztán megvizsgálnak. Nem-nem. Időpontot kérünk, és majd akkor. Megkapta a telefonszámot, és amikor kijött ott állt a kezében a cetlivel, és azon gondolkodott mitévő legyen. Mrs Fiddler a lelkére kötötte, hogy ne hagyja magát lerázni. Elkezdődött a versenyfutás az idővel, három hét óta csak időpontok egyeztetés folyik, most már történnie is kell valaminek. Felliftezett a hematológiai rendelés emeletére, megkereslek a szakrendelőt. Szerencséje volt, mert hetente csak egy rendelés volt az is éppen aznap, igaz csak 11 órától. Hazamentem, de már fél 11-kor újra ott ült. Kinyomozta hogy ő a második. Fél kettőig semmi sem történt. Egyszer csak megszólalt az idős néni mellette:
- Na végre! Éppen ideje volt. Megjött a főorvos asszony! 
Mr Shepherd felnézett. Egy középkorú kicsit bicegő nőt látott közeledni királykék nadrágban, és egy kanárisárga legalább két számmal nagyobb pólóban. Az egyik köpenyzsebe annyira meg volt pakolva, hogy féloldalasan lógott rajta. Az egyik keze tele volt kartonokkal, a másikban a telefont szorította a füléhez. Útközben még bement egy irodába ahonnan csak fél óra múlva került elő. Mintegy három órás késéssel megkezdődött a rendelés. Az idős bácsi botjára támaszkodva már ott toporgott az ajtóban, de főorvos asszony leintette, várjon még szólítani fogja. A bácsi reggel 8 óta ült a váróban, és előtte másfél órát vonatkozott. Újabb negyed óra. 
Mr Shepherd három előtt került sorra. 
- Mondja a nevét! De hiszen magának nincs is időpontja. 
Mr Shepherd belekezdett: a háziorvos..., a laborlelet..., nagyon sürgős... 
- Na mutassa azt a leletet majd én eldöntöm mennyire sürgős. 
Rápillantott, összevonta a szemöldökét, kicsit olvasgatta még majd csak annyit mondott :
- Ez tényleg sürgős. Vetkőzzön le derékig és feküdjön az ágyra.
Egy kis hallgatózás, nyomkodás majd vissza a számítógéphez. 
- Akkor most felveszem az osztályra. 
- Mikortól? 
- Mostantól. 
- De én nem úgy készültem. 
- Én sem. Telefonáljon haza. 
Majd vadul elkezdte püfölni a billentyűzetet,és időnként kérdezett:
- Volt-e már....? Nem. Érzékeny-e...? Nem. Kapott-e már...? Nem. Beleegyezik-e...? Igen. 
Aztán elkezd nyomtatni, pecsételni, aláírni, telefonálni, és a kezébe nyomott egy halom papírt. 
- Mehet fel az osztályra. 
- Az hol van? 
- G épület 5.emelet. 
- Hogy jutok oda? 
- Itt kimegy, aztán lifttel le, ott fel a magas földszintre, aztán egyenesen, majd balra, aztán hosszú folyosó végén lift és fel az ötödikre, ott megint balra. 
A váróban már ott volt a felesége, gyorsan beszámolt és megindultak. Már az első balránál eltévedtek, de minden fehér köpenyes segítőkész volt, végül odataláltak. Egy fiatal orvos Dr Poppy fogadta őket. Bemutatkozott, megmutatta a kórtermet, és azt mondja mindjárt jön. A szobában két ágy már foglalt, mindketten sziesztáznak. Valóban nemsokára megjelent és részletesen, türelmesen elmondta milyen vizsgálatok várhatók. Minden kérdésre felelt, megnyugtató volt a hangja. A felesége megindult haza összecsomagolni. Bejött a nővérke, ő is bemutatkozott. Újra csomó kérdés, majd azt mondja most most megszúrja, és kap egy branült. Amikor megvolt megkérdezte van-e valami kérdés, óhaj. Mr Shepherd kicsit bátortalanul megkérdezte ha esetleg rágyújtana lemehet-e. A nővérke cinkosan összekacsintott Mr Alexanderrel az egyik szobatársával:
- Mint tudjuk a dohányzás káros az egészségre, igaz Mr Alexander? 
Mr Alexander sűrűn bólogatott. 
- De ha mégis úgy érzi, hogy ellenállhatatlan a vágy akkor odamegy ahhoz az ajtóhoz ahol piros betűkkel írja hogy Tilos a dohányzás, azon kimegy a lépcsőházba, ott talál egy hamutálat. Jöjjön megmutatom. 
Útközben még elmondta hogy nem lehet szellőztetni, mert a kórház egy katonai objektum és a parancsnok igazgató leszereltette az összes kilincset az ablakokról, hogy ne menjen feleslegesen a klíma. De ők eldugtak egy kilincset és ha a betegek kérik akkor időnként szellőztetni is szoktak. Mr Shepherd megállapított, hogy nem is olyan rossz helyre került. És valóban. Nem volt bűz, fertőtlenítő szag, minden kórteremben wc, zuhanyzó, az is tiszta. Az ajtók előtt kézfertőtlenítő a falakon. A betegek megmaradtak embernek, senki se ketteske, hármaska, mindenkinek a neve ki volt tűzve a feje fölé. A kaját automata robotok hozzák fel az emeletre saját liftjeiken. Ők is viszik az összekészített hulladékot. Mr Shepherd amikor ezt elmesélte fiainak, azt mondták mindketten hogy hallucinált, biztos valamelyik gyógyszernek a mellékhatása. A kórtermekben nem volt hideg, de nyoma se volt a kinti kánikulának. Eljött az este, és már korán mély álomtalan bódulatba szenderült. 
...... 
Csepp, csepp, csepp.... 
Hallgatózok hogy van-e hangja a gyógyszernek. De nem hallani semmi sem. Csak azt látni, hogy az átlátszó folyadék cseppenként bekúszik az erembe, és onnan megkezdi az útját és remélhetőleg célba ér, és ott kifejti a hatását. Amíg szinte megbabonázva nézem a monoton csepegést azon gondolkodom hogy a testem hagyott-e cserben, vagy én őt. 
Az elme, a hit meg tudja-e állítani, vagy legalább lassítani az elmúlást. Valahogy korán jött. Még csak az idén leszek 55. Gyerekként azt gondoltam, hogy ez egy matuzsálemi kor. Most inkább azt, hogy a bakelit lemez B oldalának 2-3 száma. Talán még ott is lehet egy slágergyanús dal. 
Az biztos, hogy nem vigyáztam a testemre, mint annyi minden másra sem. Nem bántottam, sanyargattam, de gátlástalanul elvettem tőle azt, amire úgy gondoltam, hogy szükségem van. És nem voltam hálás érte ha kiszolgált. Megtettem újra és újra, évek hosszú során. Most is inkább lelkiismeret furdalást érzek, mint félelmet, noha eléggé riasztó, ami körülöttem történik. 
Meg voltam győződve, hogy ez csak kimerültség. A rengeteg helyettesítés, a heti 36 óra. El fog múlni, csak pihennem kell, de mindjárt itt a tanév vége, és akkor rendbe jön minden. Sok minden történt az utóbbi időben, ami megviselt lelkileg is, de már úgy éreztem kifelé tartok a gödörből. Csak most jöttem rá, hogy egy időzített bomba ketyegett bennem, amely fokozatosan mart, roncsolt. Nem hallottam meg, vagy inkább nem akartam meghallani a segélykiáltását, pedig figyelmeztetett. Mással voltam elfoglalva, amiről azt hittem fontosak. Munka, önmegvalósítás, elvek, eszmék, rágódás a múlt hibáin, nagy tervek szövögetése... Csupa talmi dolog, Csak a legfontosabb dologról feledkeztem meg. Magamról.

..........

Mr Shepherd másnap korán ébredt. Éppen csak megtört a sötétség, a szürkületben előtűnt a fehér kórterem sivár berendezése. A szomszéd ágyon halk monoton duruzsolás hallatszott. Mr John zsebrádiója szólt a párnán a füle mellett, de békésen aludt közben. Álmában valószínűleg elmozdult az állomáskereső, mert időnként csak sustorgó hangot lehetett hallani. Mr Alexander a szemközti ágyon békésen szuszogott. Kiment a mosdóba. Amikor visszajött megállt az ágy szélén és kinézett az ablakon. A város fényei mögött már kirajzolódott a budai hegyek körvonalai is. Újra lefeküdt, és valószínűleg el is aludt, mert arra riadt, hogy az éjszakás nővér áll az ágya lázmérővel, és három ampullával. Megkezdődött a nap, lázmérés, vérvétel. Mivel láza is volt még reggeli előtt megkapta az első gyógyszerét is.
Mr Shepherd felöltözött, és kiment a folyosóra. A nővérpultban az éjszakás nővérek nyúzott arccal,egy-egy ásítást elnyomva a számítógép monitorjára meredtek, és időnként gépeltek valamit. Csendben megállt a pult előtt, és várt. Nem akarta őket megzavarni. Az egyikük ránézett álmos tekintettel, de mosolyogva kérdezte meg:
- Baj van? Segíthetek?
- Csak azt szeretném megkérdezni, hogy lemehetek-e kávét inni, és egy cigit elszívni?
- Ó, hát persze. Menjen csak nyugodtan.
Ahogy a lift leért az ötödikről az üres aula fogadta. Csend volt. A papucsa klaffogása visszhangozva pattantak le az üres falakról. Az egyik széken egy terepruhába öltözött őrkatona bóbiskolt. A kijáratnál bedobta a pénzt az automatába. A csendben szinte mennydörgésszerűen kel életre a gép, és néhány másodperc múlva már ott a kezében a gőzölgő fekete. Kisétált az utcára, és megcsapta a hűvös levegő. A város még aludt. Az utca szinte üresnek tűnt, csak egy-egy autó gördült el lassan méltóságteljesen előtte. Az első cigarettától szokás szerint köhögőrohamot kapott, de végigszívta. Mire visszaért a kórterembe a szobatársai már ébren voltak. Mr Alexander élvezettel cukkolta Mr Johnt, aki láthatóan nyűgösen ébredt. Hamarosan megjelent a nappalos nővér is. Egy középkorú, kissé molett hölgy, egy katonai rangjelzéssel a fehér köpeny vállán. Kissé bizarrul hatott így. Kedves volt, de nagyon határozott. Lázat mért, vért vett, gyógyszert osztott. Mr Shepherd meglepődve állapította meg, hogy a tegnap esti két fajta orvosság mellé kapott még hetet. Ez már egy komplett reggeli. Mr John tovább nyafogott a nővérnek is, de ő gyorsan leállította, hogy hagyja abba a rinyálást, és feküdjön vissza, majd a vizit után jön. És valóban nemsokára jöttek is. Mr Shepherd éppen mosdóban volt, amikor kilépett már tele volt a szoba fehér köpenyesekkel. Csendben bekucorodott az ágyába, és várt. A magas, ősz hajú orvosnak referáltak, aki a szoba közepén állt. Valószínűleg élet és halál ura lehetett az osztályon, mert mindenki haptákban állt. Dr Poppy elmondta, hogy miért van benn, mit csináltak eddig, és mi a mai terv. A fődoki Mr Shepherd felé fordult, és megjegyezte:
- Igen látom milyen sápadt. Jól érzi magát?
- Igen.
Közben arra gondolt, hogy bagoly mondja verébnek. Az orvos is olyan sápadt volt, hogy szinte egybeolvadt a színe a köpenyével.
A vizit után a szokásos csevej indult. Az orvosok, nővérek kibeszélése.Melyik jó, melyik kevésbé, sztorizgatás.  Mr Shepherd inkább kiment a szuper titkos helyre a hátsó lépcsőházba dohányozni. Mire visszaért a másik nappalos nővér várta az ágyánál.
- Akkor most megyünk a vizsgálatra. Tudja hogy mi lesz igaz?
Mr Shepherd a sok információt, még nem tudta kellően rendszerezni, így hogy ne tűnjön nagyon balgának inkább igennel válaszolt. 
Egy vizsgálóba mentek, ahol már Mr Poppy várt rá. Már az ajtóban elkezdett kérdezni:
- Érzékeny-e,... Belegyezik-e... Aláírta-e? Feküdjön az ágyra! Mindent mondani fogok, hogy mit csinálok, hogy fel tudjon készülni. Tolja le egy kicsit a nadrágját, forduljon a fal felé, húzza fel a bal térdét amennyire tudja.
Mr Shepherd megadóan követett minden utasítást. Miközben a fehér csempét bámulta a falon valami hideget érzett a derekánál.
- Nem kell megijedni, ez csak a beetetés, most fertőtlenítem a szúrás helyét. Mindjárt kapja a Lidocain injekciót. Aztán nem fog érezni semmit, míg el nem érünk a csontig, az kellemetlen lesz.
A szúrást nem is érezte, majd hallotta ahogy kimegy a vizsgálóból. Mr Shepherd felhúzott térddel a falat bámulva felkészült a legrosszabbra. A nővér a szobában szöszmötölt, majd odalépett hozzá. A vállára tette a kezét és megkérdezte:
- Nem fázik? Lejjebb vehetem a klímát, de ez az a vizsgálat amibe a beteg és az orvos egyaránt beleizzad. 
Nem volt túl biztató. Nemsokára visszajött Dr Poppy, és nekikezdett.
- Most megszúrom, érez valamit?
- Nem.
- Akkor jó. Most veszünk egy ampulla gerincfolyadékot, ez nem fog fájni.
Valóban Mr Shepherd nem érzett semmit.
- Most megyünk tovább, és belefúrok a csontba, és abból kitörök egy darabot. 
Ettől összeugrott a gyomra. Érezte ahogy a valami a csontjába hatol, és igyekezett a fájdalom ellenére is mozdulatlan maradni. A nővér ismét megfogta vállát, hogy ne mozogjon.
- Jó benn vagyunk. Most megmozgatom, hogy kitörjön egy csonthenger, és már készen is vagyunk. 
Mr Shepherd csak annyit érzett, hogy a csípőjére teszi kezét, majd néhányszor az ágyhoz nyomja, és a fájdalmat.
- Na kész is vagyunk. Most leragasztjuk a sebet, 24 órán át nem érheti víz. Estére nincs pancsi. Hogy érzi magát?
- Most már jól...
Mr Shepherdben felébredt a gyerekes kíváncsiság, megkérte Dr Poppyt, hogy mutassa meg mivel csinálta a biopsiát. A doki készségesen megmutatta a T alakú szerszámot, és el is magyarázta hogyan működik, sőt még a csonthengert is ami egy fiolában valamilyen átlátszó folyadékban úszkált. Furcsa érzés volt látni. Nem sok ideje maradt gondolkodni, mert már jött is a katonanővér egy tálcányi infúzióval. Először Mr Alexander jött, majd Mr John. Ahogy elkezdett folyni neki az infúzió kiderült, hogy nem jól szúrták be neki a branült, Egyből elkezdett sápítozni, hogy ő milyen szerencsétlen, és kérte, hogy valamelyik másik nővér szúrja meg. Ezen annyira felkapta a vizet a nővér, hogy leteremtette a sárgaföldig:
- Hát hogy gondolja Mr John? Én se válogatok a postán, hogy melyik ügyintézőhöz megyek. Én vagyok az osztályos nővér, én fogom megszúrni. Tetszik nem tetszik így lesz.
- Lehetne inkább a másik karomba?
- Odaszúrom ahová én akarom. Nem kívánságműsor ez.
Aztán került sorra Mr Shepherd. Meg se mert szólalni. Ekkor állított be Dr Poppy egy infúziós állvánnyal, amin két tasak lógott valamilyen vörös folyadékkal. Megállt az ágya mellett, és hangosan elkezdte olvasni a kézírást a zacskóról.
- Michael Shepherd. AB pozítív.
Ekkor döbbent rá, hogy vért fog kapni. Valamit mondott az első alkalommal is Dr Poppy, de ekkor nem fogta fel igazán, hogy vérátömlesztést fog kapni. Egy pillanatra átvillant rajta, hogy ezt vajon hogy fogják csinálni. Valahogy úgy képzelte,hogy egyik karján befolyik a vér, a másikon meg ki. Mint egy olajcsere a tízezer kilométeres szervizen. Az állványon egy bordás henger volt, aminek a zsinórját bedugta a konnektorba, majd kiment. Ekkor lépett hozzá a nővér. Bedugta a műanyag csövet a zacskóba. A vér lassan megtöltötte a csövet, amit rátekert a bordás hengerre.  A cső mások végét pedig a branülbe dugta.
- Na most kap egy kis friss vért, hogy helyre hozzuk a színét. Csengessen, ha lefolyt.
.........
Fura érzés volt, ahogy azt láttam, hogy egy idegen ember vére keveredik az enyémmel. Ki lehetett a véradó? Férfi? Nő? Fiatal vagy öreg? Ugyanolyan leszek ezután is mint előtte? 
Bármennyire is igyekeztem elfojtani a negatív gondolatokat, de azért megfordult a fejemben, hogy lehet hogy közel a vég. Félelmet egyáltalán nem éreztem, de azért csináltam egy számvetést a múltról, és a jövőről. Akkor csak annyit éreztem ha ennyi volt, akkor ennyi volt. Mindaddig amíg meg nem jött a család látogatni. Habár próbálták titkolni nagyon aggódtak, féltettek. A feleségem tartotta magát, de már annyira ismerem, hogy tudjam, hogy félt. A legjobban a fiaimon döbbentem meg. Nagyon meg voltak ijedve. Már amikor telefonon beszéltünk akkor is halottam, éreztem, hogy nagyon mélyen érintette őket, hogy itt vagyok. Hiszen sohasem láttak még igazán betegen, most pedig itt fekszek az ágyon, és csepeg belém az infúzió. Tudatosult bennük, hogy akár el is veszíthetnek. Ahogy körbeültek hárman, és a szemükbe néztem átbillentem a közönyön, a beletörődésen, és tudtam hogy minden erőmmel harcolnom kell, és mindent meg kell tenni a gyógyulásért.

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért amit megszelídítettél."