Még alig száradt meg a pecsét a bizonyítványokon, de már most látszik, hogy gyűlnek a viharfelhők amik beárnyékolják a tanévkezdést. Még egy bő hét, és a pedagógusok is megkezdik az irigyelt nyári szabadságukat. Az oktatáspolitika az évek óta bevált remek időzítésével a nyár elején csepegteti a "reformterveit". Szinte minden napra jut egy ötlet, amit kihúznak a kalapból, ami már egyenként is hátborzongató. A tanév végére a pedagógusok már annyira fáradtak, hogy már erejük sincs a felháborodáshoz. A rengeteg ingyen helyettesítés, adminisztráció, azonnali adatszolgáltatás, év végi továbbképzés kizsigerelt mindenkit. Már csak arra várnak, hogy a diákok után ők is megkezdjék a vakációt, és az iskola tájékára se kelljen menniük.
Pedig ha a beígért tervek megvalósulnak, rá kell jönni, hogy még mindig van lejjebb. A következő tanév még nehezebb lesz...
A pedagógus szakszervezetek, és az oktatással foglalkozó szakmai- és civilszervezetek erősen kongatják a vészharangot. A változások a közoktatás egészét érintik az óvodától kezdve a középiskolákig. Elég csak megemlíteni az iskolaérettség adminisztratív bevezetését a kötelező hat éves kezdéssel, amivel semmibe veszik az óvónők szakmai kompetenciáját a gyerekek érettségének megítélésében. Az óvodapedagógus hiány megoldására belengetett szándékot, hogy középfokú végzettséggel is lehessen dolgozni óvodai csoportban, hiszen gyereket nevelni mindenki tud. Vagy a magántanulói státusz intézményvezetői engedélyezésének megszüntetését, amivel a lehetőségét is megakadályozzák, hogy kitörjön valaki az uniformizált közoktatás keretei közül. A kötelező jeggyel történő osztályzást, csorbítva a szöveges értékelés lehetőségét. Nem beszélve a középfokú oktatás már szinte megszámlálhatatlan átszervezéséről, amelyek egyike sem szolgálja a gyerekek érdekeit. Végül, de nem utolsó sorban ott van az intézményvezetők kinevezésének megváltoztatása. Még azt az áldemokratikus jogot is elveszik a pedagógusoktól és a szülőktől, hogy elmondhassák a véleményüket egy vezetőről. Az indoklás nélküli igazgató kinevezés, és felmentés nem fogja az oktatás színvonalát emelni. Az eddig sem túl hangos intézményvezetők gondolkodás nélkül be fognak állni a sorba, és szolgai módon végre fogják hajtani az utasításokat.
A tárgyalások, érdekegyeztetések mind-mind eredménytelenek maradtak. Már a PSZ is belátta, hogy minden ilyen irányú törekvés eredménytelen. Az ámokfutás megállítására már csak a végső eszköz maradt az országos sztrájk. Most mégis nagy összegben mernék arra fogadni, hogy ebből őszre nem lesz semmi. Először is a kormány mindent meg fog tenni, hogy minél több akadályt gördítsen a nyomásgyakorlás elfojtására. Kinyújtott csápja a Klebersberg Központ valószínűleg ősszel is azon az állásponton lesz, hogy nem időszerű a munkabeszüntetés, ezért a végtelenségig fogja húzni a tárgyalásokat a törvényben előírt elégséges szolgáltatásról. A két reprezentatív szakszervezet bénázásukkal, és széthúzásukkal nem fogja segíteni a sikeres érdekérvényesítést. Mégis a legnagyobb akadály maguk a pedagógusok lesznek. Lesznek-e tantestületekben olyan emberek, ahol valaki a kezdeményezés élére állnak, vállalva ennek minden következményét. Lesznek-e kollégák akik a morgáson, és a felháborodott Facebook-os hozzászólásokon kívül többet is hajlandóak tenni. Lesznek-e olyan kollektívák, ahol egységesen le fogják tenni a munkát? Vajon sikerül-e a kezdeményezés mellé állítani, és meggyőzni a szülőket, hogy a jelenlegi út nem a gyermekük érdekeit szolgálja? Egyáltalán lenne-e hajlandóság egy többnapos sztrájkra, aminek már lenne valamilyen nyomásgyakorló hatása.
Szerintem ezek a feltételek még nem adottak. Hiába gondolják már sokan, hogy ettől lejjebb már nincs, még korántsem értünk el a gödör aljára, amikor azt mondhatjuk, hogy most már minden mindegy. Még mindig sokan féltik az állásukat, pedig már ott tartunk, hogy nem az intézményvezetők válogatnak, hogy kit alkalmazzanak, hanem a munkavállaló alkupozíciója az erősebb. A pedagógus hiány évről-évre nagyobb lesz. Aki teheti elmenekül a korkedvezményes nyugdíjba, vagy pályaelhagyó lesz. Az tanárképzésből kikerülők csekély hányada veti meg a lábát a pályán. Nem kell sokat várni, hogy visszajöjjenek a '70-es, '80-as évek, amikor az iskolákat ellepték a képesítés nélküli pedagógusok. Az első lépések már meg is történtek, hiszen akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem kaptak diplomát, minden probléma nélkül munkába állhatnak. A feladatok, az adminisztratív terhek pedig csak egyre növekednek. A tantestületek egyre megosztottabbak lesznek, a megnövekedett terheket nem lehet egyenletesen elosztani, hiszen az óraadókat, és a pályakezdőket nem lehet beosztani helyettesítésre, ügyeletbe, nem lehet az óraszámukat a végtelenségig növelni. Az alapellátás már most veszélyben van, hiszen a tanításra, az órára való felkészülésre jut a legkevesebb idő. Mindennaposak a gyermekmegőrzéses, szabadfoglalkozásos, udvarra kimenős órák.
Mikor lesz változás? Majd ha nem csak recseg-ropog a rendszer, hanem meg is roppan. Csakhogy akkor már késő lesz. A legfontosabbat, legértékesebbet veszélyeztetjük nap mint nap.
A gyermekeink boldogulását, jövőjét.
