Belefáradtam, hogy már jó ideje reggelente dolgozni indulok az iskolába, nem pedig tanítani. Teljesen felesleges készülni egy órára,mert az csak a legritkább esetben lehet azt megvalósítani. Amikor a végig gondolt, előkészített órát egy mozdulattal áthúzza egy adj uram, de rögtön statisztikai adat szolgáltatás, egy óraösszevonás, helyettesítés, röpértekezlet, egy ki tudja mikor megjavuló elromlott fénymásoló vagy számítógép. Mindezt csak azért, hogy fenntartsuk a látszatot. Az illúziót, hogy, hogy ha vannak is homokszemek a gépezetben, de minden zavartalanul üzemel. Fenntartani azt az izzadságszagú, kétségbeesett igyekezetet, hogy cáfoljuk, elnyomjuk a "károgók" hangját. 
  Belefáradtam, hogy naponta győzködjenek arról, hogy miért jó nekem a rossz. A színlelt sikertörténetek hallgatását, hogy a fülemnek higyjek, ne a szememnek. Hálát, megbecsülést kellene éreznem, hogy soha nem látott mértékben, számolatlanul talicskázzák a javakat az oktatásba, mint senki más azelőtt. Valahogy mégsem látom ennek a nyomát sem. Valószínűleg azért, mert alulról szemlélem a történéseket. A magasból, távolról biztos minden szebben fest. Sokszor képtelen vagyok eldönteni, hogy a tájékozatlanság, vagy a szándékos félrevezetés mögé bújva születnek beszámolók az oktatás helyzetéről. Valóban nem tudom melyik a rosszabb.
  Belefáradtam, hogy minden vélt, vagy jogos panaszra a karok széttárása az iskolaigazgatók válasza. Már a szemébe se néz a beosztottjának, amikor már sokadszor írja ki helyettesíteni a héten. Csak a helyettesítési táblázatot tűzik ki a faliújságra, és számon kér, ha véletlenül elkerülte a figyelmemet. Elvárja, hogy megértsem tehetetlenségét, gúzsba kötött táncolását. Pedig lehetne néha azt mondania, hogy ezt azért mégsem. Nem olyan nagy ügy, mint amilyennek látszik. Néha lehet nemet is mondani. Persze, hogy meg lesznek a következményei, de túl lehet élni. Én már kétszer is megtapasztaltam. Biztatásként mondom, hogy nem annyira rossz visszamenni a frontvonalba, hiszen mindenki onnan indult.
  Belefáradtam, hogy több évtizedes tapasztalattal elvárják tőlem, hogy újra visszamenjek a rajtvonalra, és hosszú hetek, hónapokat szánjak arra, hogy talmi óravázlatokkal, szépen megfogalmazott kompetenciákkal bizonygassam, hogy mennyire alkalmas vagyok erre a pályára. Olyan ismeretlen, nevenincs szakértők előtt kellene bizonyítani, akik annyiban különböznek tőlünk, hogy elvégeztek egy hatvan órás gyorstalpalót. Azzal fenyegetnek, hogy ha önként nem jelentkezem, akkor köteleznek a portfólió írásra. Ha mégsem adom be a derekam, záros határidőn akkor elbocsájtanak. Ám legyen. Van élet a pályán kívül is. Már most is kevés olyan munka van, ahol kevesebbet fizetnek, mint az oktatásban.
  Belefáradtam, hogy minden nap elvárják tőlem, hogy fitten, kreatívan, motiváltan álljak a gyerekek elé. Demagóg közhelyekkel próbálnak ösztönözni, hogy erőt merítsek az újabb egész napi munkához. Közelebb a hatvanhoz már pontosan tisztában vagyok az erényeimmel, és a hiányosságaimmal is. Hó végén nem a csillogó szemek jutnak eszembe amikor visszateszek egy drágább terméket a boltban a polcra. Amikor nem zsebszámológéppel kell bevásárolni, mert nagyon ciki lenne, ha a kasszánál derülne ki, hogy nincs már elég fedezet a folyószámlán. 
  Belefáradtam, a szakszervezet ígérgetésébe, hogy majd most megmutatjuk erőnket, és jobb belátásra bírjuk a döntéshozókat. Demonstrációt, sztrájkot szerveznek, ultimátumos határidőket adnak, aztán szépen elcsendesedik minden. Mindig felmerül valamilyen akadály, ami miatt halasztani kell a "végső csapást". Mentségükre legyen mondva, hogy a pedagógusok sem egységesek. Morgolódnak, de amikor eljönne a cselekvés ideje, csak egy részük hajlandó nyilvánosan is vállalni a véleményét, és kiállni a jogaiért.
  Belefáradtam a magyarázkodásba is, amikor egy-egy ilyen írás után gyalázkodó, kioktató kommentárok, hozzászólások öntik el az üzenőfalat. Nem akarok már meggyőzni senkit, hogy miért nyavalygok az alacsony bérek, és a kizsigerelés miatt, Tisztában vagyok azzal, hogy a versenyszférában is keményen kell dolgozni, de már nem akarom sokadszorra is elmagyarázni, hogy a mi munkánk nem fejeződik be akkor, amikor kicsöngetnek az utolsó óráról.
   Belefáradtam, belefásultam, kiégtem...