Felsikolt a műanyag védőfólia ahogy letépem a vászonról. Míg a feszítőékeket benyomkodom a keretbe, már izgalom, nyugtalanság, feszültség és félelem jár át. Ezekből a félelem a legerősebb. Az izgalom, hogy az néz-e majd vissza rám a kifeszített vászonról amit már lelki szemeimmel látok, látni szeretnék. Felteszem a festőállványra a vásznat - mert mióta bebizonyosodott, hogy ez a festés dolog több egy múló fellángolásnál beruháztam egy igazi festőállványba by Aldi - és végigsimítom ujjaimmal az érdes felületet. Barátkozom a felülettel amire hamarosan festéket mázolok. Előszedem a szekrényből a festékeket, amik egy cipősdobozban leltek otthont. Jól érzik itt magukat a festőkések, rongydarabok, műanyag kanalak és egy kettétörött fésű társaságában. Kirakom a tubusokat az újságpapírral leterített asztalra.
  Ilyenkor újra elönt a bizonytalanság. Talán nem is olyan jó ötlet amit festeni akarok, amire már napok óta készülök, amire már előre beosztottam a napomat, hogy legyen néhány szabad órám amikor lesz elég időm, hogy be is fejezhessem amit elkezdtem. Kísértésbe esek, hogy hagyjuk most ezt, majd legközelebb inkább. Erőt veszek a halogatási kényszeren, de még egy cigarettát engedélyezek magamnak, hogy összeszedjem magam.
   Kiválogatom a festéket, katonás sorba rendezem az újágpapíron, majd nagyot sóhajtva kinyomom a fehéret a műanyag tányéralátétre amit palettaként használok. Belemártom a festőkést a színbe, és elkezdem vele mázolni a vásznat. Újra érzem azt a könnyű siklást, hallom a sercegő hangot ahogy a festék beteríti a kifeszített vásznat. Amikor kész az alapozás előkerülnek a színek amik hangulatot, érzéseket visznek a képbe. 
   Félúton megállok messziről megnézem, majd megállapítom, hogy ez kurva jó lesz, noha nem pont olyan mint azt előre elképzeltem. A cigiszünetről visszatérve jön az újabb mustra, és a felfedezés, hogy ez egy rakás szar, de most már befejezem, ha már ennyi munkát és időt beleöltem.
  Újabb színek vonalak kerülnek a képre, amíg alakot ölt a gondolat, kibontakozik az elképzelés. 
  A legnehezebb abbahagyni. Kimondani azt hogy kész. Amikor még lehetne keverni még egy árnyalatot, meghúzni meg egy vonalat, de az már lehet, hogy felesleges, sok lenne. Már nem tenne hozzá az összhatáshoz, hanem inkább rontana rajta. 
   Ez után jön a pihenés az elengedés fázisa amikor még napokig ott áll a kép az állványon várva a döntésre, hogy hová kerül. Mert amint elkészült mindegyik tudja a sorsát, csak még reménykedik, hogy felkerül a falra, vagy megy a szekrény tetejére a többi elfuserált társa mellé.
   Ha a falra kerül jön a megnyugvás, ha a szekrény tetejére a mérhetetlen csalódás.

  Bármelyik döntés születik, a végén ott marad az érzés, hogy festeni jó.