Nálunk mindig történik valami

Iskola a város szélén

Iskola a város szélén

Csak egészség legyen

2015 karácsony, a szárnypróbálgatások....

2017. július 01. - juhaszmi

Csak egészség legyen!

A történet több mint két hete kezdődött. Körömvágáskor, vagy az ördög tudja mikor megszúrtam a mutatóujjam. Fájdogált, begyulladt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Házi praktikák bevetve: paradicsomot rá, meggyűlt, felszúrni, kinyomkodni és jóság van. Karácsonyra viszont kiderült, hogy a műtét nem sikerült tökéletesen. Kétszeresére dagadt az ujjam, és már nagyon fájt. Nem engedtem az otthoni nyomásnak, karácsonykor nem megyünk ügyeletre a sok luzer közé, akik elvágták a kezüket a karácsonyfa faragása közben. Azt már egyszer kipróbáltam évekkel ezelőtt. Akkor rozsdás fűrésszel nem csak a fenyőfa alsó ágait vágtam le, hanem majdnem a bal kézfejem. Akkor fél délelőtt az ügyeletet kerestem, mire megkaptam a tetanus oltást. Az is egy élmény volt, amikor a sürgősségin futószalagon látták el azt a sok hülyét, aki velem együtt valamilyen háztartási baleset miatt a szent este délelőttjét inkább a kórházban töltötték el. A folyosó tömve, én meg a nyitott ajtajú vizsgálóban. Közli az orvos, hogy toljam le a gatyámat, és hajoljak a vizsgálóasztalra. Akkor azért meghűlt az ereimben a vér, és a vállam felett átsandítva megnéztem, hogy a gumikesztyűs kezében az injekció van, vagy a vazelines tégely. Különben is a férfiember nem szokott beteg lenni, legfeljebb küzd az életéért. Különösen ha náthás.

Tegnap éjszaka nem sokat aludtam, úgy bedagadt az ujjam, hogy hajlítani sem tudtam. Így állandóan a szerintem helyes irányt mutattam vele. Délelőtt kicsit duzzogva, kéretve magam megszületett a döntés el kell menni az ügyeletre. Internet - gugli - hol van ügyelet vasárnap - ott közlik ilyennel nem foglalkoznak, menjek a Honvédba. Ekkor elbizonytalanodtam, hogy hagyom az egészet a p.....ba, és hazamegyek. De a fájdalom megkeményítette szívemet. A betegfelvételnél már érdeklődtek, hogy miért most jövök, amikor már három napja fáj. Kínos vigyorgás, magyarázkodás.... Arra készültem, hogy meg van a napi programom, estig itt ülök. Legnagyobb meglepetésemre negyed óra múlva behívtak. Fiatal rezidensnek előadom a történetet. Első kérdése miért a Gyurcsók féle öngyógyítást választottam. Miből gondoltam, hogy ők nem értenek hozzá? Újabb kínos vigyorgás, újabb magyarázkodás. Megnézte kiküldött, várjak. Egy óra múlva újra hívnak, most már szakorvos, újra elmondom, újra kérdezi: miért most, miért én? Lassan az arcomra fagy a kínos vigyor. Már majdnem kicsúszik a számon, hogy azért, mert hülye vagyok b..... meg, amikor közli a rezidenssel, hogy akkor mehetek a kisműtőbe, szépen feltárják a gyulladást, békaszáj vágással (ma is tanultam valamit) és kitisztítják. Másfél óra múlva megint szólítanak. Mi történt, miért csak most, és miért én (meg voltam győződve, hogy összebeszéltek az orvosok, és elhatározták, hogy megleckéztetnek), de ha már itt vagyok feküdjek az asztalra. Fiatal sebész jön bemutatkozik, elmondja mit fog csinálni. Nem túl megnyugtató amit mond. Nekiállt fertőtleníteni az egész kézfejem. Nem sajnálta a cuccot. Már akartam mondani, hogy nem kell ez a nagy flanc, én ezt otthon megoldottam egy varrótűvel, egy körömvágó ollóval meg pár csepp Betadinnal. Az első adag Lidocain után kérdezte, hogy érzem-e a fájdalmat. Mondtam, hogy határozottan. Újabb adag érzéstelenítő. Kérdi most, még mindig. Azt mondta jóból is megárt a sok fogjunk hozzá. Negyed óráig piszmog, miközben hanyatt fekszem a műtőasztalon, letakarva egy zöld lepellel, arra gondolok, ez tisztára olyan, mint a vészhelyzet. majd egy akkora kötést tett rá, mint három ujjam. Még egy félóra, megkaptam a zárójelentést, felkötötték a kezem a nyakamba, mehettem haza. Ma kontroll, kötözés.

 

 Reggel már rutinosan öltöztem. Bal kéz be a kabátujjába egy határozott mozdulattal, jobb kéz szép óvatosan, finomkodva. Kendő a nyakba, beledugom szép igényesen a kötözött kezet. Mert, hogy nem szabad lógnia, (mármint a sérült kéznek, mielőtt bárki másra gondolna) ezt a lelkemre kötötték. Elgondolkoztam, hogy mennyire tanulékony, és találékony vagyok. Vasárnap még legényesen, panyókára vetett kabátban jöttem haza, akkor egy beteg hozzátartozója segített felöltözni. Másnap már rájöttem, hogy a kabátba dugott kezet is belerakhatom a kendőbe. A mai innovatív ötletem, ha bedugom a kezem a félig kigombolt kabát alá, akkor nem riogatom az embereket az utcán a jódtól elsárgult kézfejemmel (hétfőn az ebédnél a kisebbik fiam megjegyezte, hogy nagyon jól szórakozik azon, ahogy a bal kézbe vett kanállal keresem a számat, de mi lenne, ha a másikat inkább az ölembe tenném, az asztal alá, mert ha ránéz elmegy az étvágya), és nem is fázik. A villamoson kicsit kellemetlenül éreztem magam, amikor egy nálam láthatóan idősebb hölgy át akarta adni a helyét, de én egy laza legyintéssel elhárítottam, hogy ugyan már semmiség az egész. A kórház bejáratánál is előjött a rutin, gyorsan még egy cigi, mert ki tudja meddig kell várni, aztán csak mosolyogtam a sorszámos gép előtt állók téblábolásán, mert én határozott léptekkel egyből jobbra kanyarodtam. A folyosói váróban megdöbbentem. Gyanúsan kevesen voltak. Rengeteg szék volt üres. Jó helyen járok? Mi történhetett? Mindenesetre így az első sorba foglalhattam helyet, a gipszelő mellett, szemben a sebészeti ambulancia feliratú ajtóval. Gyors vetkőzés - kendő le - kabát le - zárójelentés kabátzsebből ki - sál le. Közben a papírlap becsúszott a támla és az ülőrész közötti résbe. Akárhogy nyúlkáltam nem értem el. Sebaj, térdre, imára, négykézláb bemásztam az összecsavarozott székek alá, majd mint aki jól végezte dolgát kényelmesen leültem. Nem kerestem a szemkontaktust a többi várakozóval..... Bő fél óra telt el mire kijött az asszisztens, hogy begyűjtse a zárójelentéseket. Aztán újabb várakozás. Közben a gipszelőben is felpezsdült az élet. Kigurult az ajtón egy fehér ruhás ezredes orvos. Ránézésre a magassága megegyezett a testsúlyával. Úgy másfél méter magas lehetett, talán valamennyivel több. Ízelítőt kaptam a sajátos katonai humorból, ami nekem sohasem jött be, de kinek a pap, kinek a paplan. Megállt a folyosó közepén, elrikkantott egy nevet. A hátsó sorokban felpattant valaki, majd szabályosan jelentett: "Jelen ezredes úr". A fehér ruhás kissé aggódó, atyáskodó hangon megkérdezte: "Ráér? Akkor jöjjön levesszük a gipszet." A következő ajtó nyitásnál, már elcsendesült a váró. Újra elvakkantott egy nevet majd gyorsan hozzátette: "B.... meg, meddig várjak magára nyomorult szimuláns" Ekkor a folyosó mélyéről előregurult egy kerekesszékben ülő fiatalember, akinek mindkét lába térdig be volt gipszelve. Amikor az ezredes meglátta nem állta meg, hogy meg ne jegyezze: "Hogy néz ki? Miért ilyen szőrös? Mikor borotválkozott utoljára? Ha legközelebb is így jön, lecsukatom!" Ekkor hálát adtam az égnek, hogy minden csontom ép... Hamarosan én is sorra kerültem, egy fiatal doktornő várt a rendelőben. Nem volt valami túl csinos, de mint tudjuk nincsen csúnya nő, csak nem ittunk még eleget. Jöttek a szokásos kérdések: mi történt? miért nem hamarabb? miért én szúrtam fel? Levágta a kötést, majd csak annyit mondott szép, és letépte a sebösszehúzó kis ragasztó csíkokat. Ekkor elbizonytalanodtam egy cseppet, ez a nő lehet hogy őrült, de hogy súlyos ízlésficama van az biztos. Szerintem úgy nézett ki az ujjam, mint az a szörny a Nyolcadik utas a halál c. filmből. Ekkor elkezdte két oldalról nyomkodni a sebet. Azért nőt mégse ütünk meg, így a meghatódottságtól, hogy ilyen gondosan foglalkozik velem, könnybe lábadt szemmel, és összeszorított fogakkal tűrtem. Szép! mondta még egyszer. Ki csinálta? Lesütött szemmel vallottam be, hogy elfelejtettem a nevét. Hogy nézett ki? Nem értettem miért ilyen fontos ez, de megpróbáltam felidézni az arcát. Fiatal, szemüveges, szőke. Nem inkább vörös? kérdezte az asszisztens. Lehet. Nem hagyott olyan mély nyomot bennem, csak a szikéje. A doktornő és az asszisztens sejtelmesen összemosolygott. Úristen! Lehet, hogy a sebészeti osztály bikája műtött meg? Végre újabb kötözés, sin már nem kell, csak sebfedő kötés csinos kis hálóval. Most már vékonyabb a kötés, így kisebb a terpesz a mutató és középső ujjam között. Kontroll szilveszterkor, reggel nyolcra. Erős csábítást érzek, hogy ma is benézzek... Csak úgy... Hiába a szokás nagy úr. Végül nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy ne feledjük: CSAK EGÉSZSÉG LEGYEN, A TÖBBI NEM SZÁMÍT.

A bejegyzés trackback címe:

https://iskolaavarosszelen.blog.hu/api/trackback/id/tr3812632525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása