Hosszú utat járt végig eddig. Kanyargósat, meredek emelkedőkkel tarkítottat, sokszor tövises bokrokkal szegélyezettet. Néha beleragadt az út sarába, de mindig sikerült kirángatnia lábát a ragacsos ölelésből. Meg-megbotlott, el is esett, de sikerült talpra állnia, akkor is amikor azt gondolta nincs tovább.
Most, hogy újra megbicsaklott az élete érezte, hogy ez most mégis más Ha sikerült is felállnia, tudta, hogy ez nem olyan, mint a többi lecke. Tudta, hogy soha többé nem lehet már ott folytatni ahol a történet félbeszakadt.  
Nekivetette a hátát a sziklának, és kényelmesen elhelyezkedett. A fejét hátrahajtotta és becsukta szemét. A felkelő nap a fényével már nemcsak világított. A melege átitatta a levegőt, a vizet, a köveket. Egy izzadtságcsepp gördült végig homlokán. Egy ideig a szemöldökén egyensúlyozott, majd rácsöppent a szemüvegére, és végiggördült rajta. A vékony csík a szeme előtt megtörte egy kicsit a valóságot, elmosódtak az éles határok. Egyre nyomasztóbb lett a meleg. Kibújt a ruhájából, és óvatosan beleereszkedett a vízbe. A kellemes hűs lehűtötte felhevült testét. Lemerült a víz alá, tempózott néhányat, majd újra a felszínre bukkant. Lassan, módszeresen elkezdett úszni a nyílt víz felé. Nem kapkodott, beosztotta erejét, ügyelt a légzésére. Az apró hullámok néha az arcába csapódtak. Szemmagasságban csak a békés kékség látszott. Több percig tempózott rendületlenül, mint aki biztos benne, hogy eléri a végtelent, csak idő kérdése. Egy idő után kezdett már fáradni, és a hátára fordult, hogy a vízen lebegve megpihenjen. Ahogy visszanézett újra meglátta a sziget távolodó partjait ahonnan elindult. Egy pillanatig még tétovázott , hogy ússzon-e még tovább, vagy forduljon vissza. A hátán lebegve lassan megindult visszafelé. Teljesen elnyúlt a vízen, lassú kar és lábtempóval elkezdett úszni. Amikor partot ért megszárítkozott, komótosan felöltözött, és visszaindult a ház felé.
 Útközben meggondolta magát, és elkanyarodott a kis halászfalu központja felé. Arra gondolt beül a kedvenc kávéházába a sétányon. Ahogy közeledett a kikötő felé egy kisebb csődületre lett figyelmes. Egy halászhajó kötött ki éppen a mólónál. Most tért vissza a hajnali halászatból. Valószínűleg nem volt túl gazdag a zsákmány,mert a nem a halfeldolgozónál kötöttek ki. Ilyenkor a faluban adják el a halaikat a helyieknek, és a turistáknak. Többen ott toporogtak a móló szélén, és türelmetlenül várták már, hogy kikössön a kis hajó. A kapitány méltóságteljesen közelítette meg a partot, majd amikor már egészen közel ért hirtelen hátramenetbe kapcsolt, így fékezve meg a siklást. Az egyik halász partra vetette a kötelet. Rögtön akadt segítő aki a kikötői bakra akasztotta. A vastag kötél lassan megfeszült, és nyikorgó hangot adott ki, mint amelyik bármely pillanatban elpattanhat, mint a túlfeszített húr a gitáron. A már rögzített bárka tatja is lassan a part felé sodródott. Ott is partra dobták a kötelet, amit a csévélő nyikorogva visszatekert egészen addig, míg a móló kőfalához nem tapadt a hajó. Közben ketten a hajó gyomrából kiadogatták a műanyag ládákat, ami tele volt halakkal, és mindenféle tengeri herkentyűkkel. Valóban szegényes volt a mai fogás. Talán egy féltucat láda sorakozott a fedélzeten. Ma nem kerestek semmit sem a halászok, jó esetben az üzemanyag költségét fedezi a mai fogás. Nemcsak az emberek sorakoztak a hajó körül, hanem egy sirályraj is ott körözött a levegőben éktelen rikácsolással abban reménykedve, hogy nekik is jut a zsákmányból. A helyiek egyből lecsaptak az értékesebb, nemesek halakra. Mire Mr Shepherd sorra került, már alig volt miből választani. Egy kisebb kupac tintahal mellett döntött. Lemérték, műanyag zacskóba rakták. Azt konstatálta, hogy meg van a mai ebéd, csak a piacon kell vásárolnia néhány zöldséget, és máris megvan a fejedelmi lakoma, csak el kell készítenie.
Amikor hazaért az ajtóban a kutya várta. Ott ült, és vigyázott a házra. Amikor meglátta, örömét éktelen farokcsóválással fejezte ki, felkavarva a vöröses port. Nem ment elébe, megvárta míg odaér. Ahogy közelebb ért magasba emelte az orrát, és beleszimatolt a levegőbe. Megérezte a hal szagát, amitől még jobban izgalomba jött, és a farkával már egy kisebb porfelleget kavart maga körül.
- Maradjál már már! Kapni fogsz belőle, ne aggódj.
Nekiállt megtisztítani a halakat. Megragadta a fejét, és egy határozott mozdulattal elválasztotta a testtől. A belsőséget kidobta, majd késsel megtisztogatta. Ekkor jutott eszébe az első alkalom, amikor kalmárhalat készített. Akkor a halpiacon vásárolt, és tanácsot kért az eladótól hogyan készítse el. Az idős férfi készséges volt. Elkezdte sorolni mit kell tenni vele, hogy konyhakész legyen. Azonban borzasztóan hadart, és valamilyen helyi dialaktusban beszélt. Mr Shepherd megértette a lényeget kivéve egy fontos momentumot. Amikor az eladó arról beszélt, hogy a megtisztított halat forró vízbe kell tenni, csak néhány pillanatig kell benne hagyni, hogy le lehessen húzni a nyálkás részt a testéről, és máris lehet darabolni, sütni. Ő viszont elkezdte főzni. Néhány perc múlva megszurkálta, hogy puhul-e már a hús. Még kemény volt. Fél óra múlva újra megnézte,de valahogy úgy tűnt, mintha még keményebb lenne. Várt még egy fertályórát, és akkor úgy döntött most már biztos jó lesz. Felkarikázta, és aranybarnára sütötte fokhagymás vajon. Amikor elkezdte enni az ízével nem volt semmi baj, viszont olyan volt mintha egy gumit rágott volna. Az a vacsora hosszúra nyúlt. Csak komoly izommunkával sikerült kisebb darabokra őrölnie a fogával. Ma már tudja, hogy kell elkészíteni, és átalában jól is szokott sikerülni. Neki legalább is ízlik. A kutyának is. 
Ebéd után a kötelező pohár vörösbor következett. Ezt lassan kortyolgatva fogyasztotta el az árnyékba húzott napozóágyon. Mire a pohár aljára ért elnyomta a buzgóság. Mély álomba merült. Ilyenkor sokszor álmodott is. Intenzív, nyomasztó álmok voltak ezek. Sokszor újraélte élete nagy pillanatait. Sikereket, kudarcokat, csalódásokat, beteljesületlen nagy szerelmeket, világmegváltó tetteket. Soha nem a valós történet pergett le újra, hanem egy kiszínezett, átírt sztori valós szereplőkkel, sokszor valódi, ismerős helyszíneken. Ezek az álmok ritkán hoztak feloldozást, legtöbbször ugyanazok az érzések kavarogtak, szakadtak fel mint a valóságban is. Olyan volt mintha egy utat többször végig kellett volna járnia mindaddig, míg meg nem találta a megoldást. Akkor elmúlt a nyomasztó érzés ébredés után. Mostanában sűrűn álmodott arról hogy eltéved ismerős és ismeretlen helyeken egyaránt. Időnként pánikolva, máskor kacagva saját bénaságán keresi a kiutat a rengetegből. Időnként ismerős ismeretlenek felkínálják a segítségüket, de ő ezt rendre visszautasítja.Egyedül akarja megtalálni a kiutat, miközben majd belepusztul a tehetetlenségbe. Már mindenféle utat kipróbált, és volt már amikor egészen közel volt a célhoz, de akkor útját állta mindig egy nehéz vasajtó egy óriási lakattal amihez nem találta a bele illő kulcsot. Ilyenkor szokott felébredni. A hangulata nyomasztó ilyenkor, de általában örül is neki, mert egy időre megszűnik a szorongás.
Most is így történt. Megizzadva, zaklatottan ébredt. A szíve hevesen zakatolt, a halántéka erősen lüktetett. Remegő kézzel töltött még egy pohár bort, és egy húzásra megitta. Lassan visszazökkent a valóságba, és elindult szokásos koraesti sétájára. A ház mögött egy kis ösvény kanyargott egy magasabb sziklához. Ide szokott felmászni, innen nézte általában a naplementét. Tiszta időben messzire lehet látni. Most is ilyen volt. Ahogy ott állt karbatett kézzel nézett a végtelen felé. Egyszer csak megjelent a horizonton, a távolban egy fehér hajó. Akármennyire is erőltette a szemét nem tudta eldönteni, hogy közeledik felé, vagy távolodik tőle...