Magánügy-e, hogy milyen iskolába jár a gyerek? Az első válaszom, természetesen igen. A szülőnek elvitathatatlan joga, hogy állami, egyházi, alapítványi vagy esetleg magániskolába íratja be gyermekét. Senki sem kérdőjelezheti meg döntése helyességét.
A kérdés mégsem ennyire egyszerű. 
Vajon ugyanolyan minőségű oktatást kap a gyerek egy borsodi állami iskolában is, mint egy magániskolában? Ugyanolyan eséllyel indul az életnek? Minden szülőnek megadatik a választás lehetősége? Odaírathatja a gyermekét, ahol a legmagasabb színvonalú képzést kaphatja? Bármennyire is szeretnénk igennel válaszolni, nem így van. Nem akarok farizeus lenni, hogy ez csak magyar sajátosság. A világon mindenhol így van. A tehetősebb szülő, több esélyt tud adni a gyermekének. Attól, hogy ez sokunknak nem tetszik, még így van. Nem kell ebbe belenyugodni. Minden erővel törekedni kell, hogy ez a különbség minél kisebb legyen. Különösen azoknak, akik érdemben is tehetnek ezért.
Magánügy-e, hogy a politikusaink milyen iskolába járatják a gyermekeiket? Szeretnék úgy válaszolni, hogy természetesen igen, de mégis kérdések merülnek fel bennem. A vezető politikusok azt szajkózzák, hogy soha ennyi pénzt nem öntöttek az oktatásba, mint ők, soha ekkora béremelést nem kaptak a pedagógusok, soha ennyi kitörési lehetőség nem volt, mint amit a mai iskolarendszer nyújthat. Akkor ők miért nem élnek ezekkel a határtalan lehetőségekkel? Miért nem akarnak részesei lenni ennek a kánaánnak? 
Mennyire lehet hiteles, meggyőző  az a politikus, a közoktatás sikereiről papol, miközben a saját csemetéjét kimenekíti onnan. Nem a szülői kompetenciáit vonom kétségbe... Biztos, hogy kiváló apa, és anya lehet. Azt sem állítom, hogy mindenkinek az állami közoktatásban van a helye. Mégis ha újra felteszem a kérdést, hogy magánügy-e, hogy milyen iskolába jár a gyerek, azt kell hogy mondjam, hogy szülőként természetesen igen, de politikus szülőként egyáltalán nem.